Pákozd

2015.03.07. 18:37

Tízezreket várnak idén is a Mészeg-hegyre

Pákozd - Megnyitotta az idei évadot a Katonai Emlékpark Pákozd, Nemzeti Emlékhely a Mészeg-hegyen. Elismeréseket is átadtak az ünnepségen.

Tihanyi Tamás

Március 7-én, szombaton ismét belekapott a szél a sztélé felvont zászlajába: Görög István ügyvezető köszöntő szavai után ezzel a szertartással nyitotta meg a hatodik évadot a hadipark. Görög István nem titkolta, több, mint 65 ezer látogatót várnak ebben az évben, olyanokat, akik felejthetetlen élménnyel gazdagodhatnak a park látványosságai között. Ilyen kirándulásra biztatta a családokat Cser-Palkovics András, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör fehérvári szervezetének elnöke, polgármester is, aki sok egyéb közül a Hazafiság Iskolájának programjait emelte ki, mint becsülendő értéket. Elismerést kapott a park érdekében végzett munkájáért Takács Nándor volt megyés püspök, Simon László kormánymegbízott, Molnár Krisztián, a megyei közgyűlés elnöke, Balogh Ibolya, a megyei közgyűlés volt elnöke, Balsay István egykori fehérvári polgármester, Molnár István, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatója, vitéz Smohay Ferenc, Mordényi Endre, Rábai Zsolt, Kozma Ágnes újságíró, Stadler Klára idegenforgalmi szakember, Rohonczy Károly Róbert (posztumusz), Brunner Andrea, Papp György, Kukucska András, Németh Alíz, a Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány, az 56-os Pesti Srác Alapítvány, a Velence Hotel & Spa, valamint a TQE reklámstúdió.

 

Vitéz Hajdú Szabolcs az ötvenhatosok nevében szólt, kiemelve győzelmeink felidézésének fontosságát, majd Kelemen József, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége nevében mondta el gondolatait. Az évadnyitó fotókiállítás megnyitójával folytatódott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!