Pákozd

2013.09.20. 12:35

Évnyitó a Hazafiság Iskolájában

Közel ötszáz gyerek részvételével nyitották meg pénteken a Hazafiság Iskolájának idei tanévét a Pákozdi Katonai Emlékparkban, Nemzeti Emlékhelyen.

Tihanyi Tamás

A Hazafiság Iskolája 2011 óta neveli az ifjakat honvédelmi ismeretekre, hazaszeretetre, katonai hagyományokra és hadtörténelemre. Az eddig eltelt idő alatt 28 iskolából 6 ezer  tanuló ismerkedett meg a Pákozdi Katonai Emlékpark, Nemzeti Emlékhely látványosságaival. Az idei foglalkozások pénteken reggel megkezdődtek, és az első órák után előbb Oláh László nyugállományú alezredes, a Hazafiság Iskolájának programfelelőse és  Cser-Palkovics András, a megyeszékhely   polgármestere, majd  Hoffman Rózsa oktatási államtitkár köszöntötte a pedagógusokat és a gyerekeket. Cser-Palkovics András  a Hazafiság Iskolájának jelenőségét méltatta, majd azt mondta, „ő viszi el a balhét”, azaz megnyitja  a tanévet, amely nem biztos, hogy a legnépszerűbb esemény a diákok körében. Hoffman Rózsa szólt a hazaszeretet jelentőségéről, s arra hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy soha ne feledkezzenek meg arról, magyarnak születtünk, magyarok vagyunk. Sodorjon minket bármerre az élet, a magyarság szolgálata mindig fontos feladatunk marad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!