Stílusos lakás

2021.08.29. 08:00

Nem ritka, hogy a panellakások egyes helyiségei teljesen új funkciókat kapnak

Az erkélyből ebédlő, a konyhából félszoba válhat, míg a nappaliból akár amerikai konyhás közösségi teret is varázsolhatunk. Már nem kell, hogy minden panel egyforma legyen!

Héjj Vivien

A panellakások kis méretű fürdőszobáiban az optimális helykihasználás elengedhetetlen, ez kiemelt szempontnak számít

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Talán még sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor gombamódra nőttek ki a semmiből a panelépületek. Nem kell messzire mennünk, hiszen a közelünkben lévő két megyei jogú város, Székesfehérvár és Dunaújváros egyaránt bővelkedik 4, 5 és 10 emeletes panelépületekben.

Akik annak idején első beköltözők voltak, szinte biztos, hogy élénken emlékeznek azokra a beépített bútorokra, amelyek sok lakásban megtévesztően hasonlóak, szinte egyformák voltak. Az előszobai beépített szekrények, a konyhabútorok és a burkolatok mind hasonló elvek mentén készültek – akárcsak a lakások. Mivel a lakások jelentős része előre legyártott elemekből készült, nem csoda, hogy teljesen egyforma elosztású otthonokkal találkozhatunk egy másik lépcsőházban vagy akár egy több száz kilométerre lévő településen is.

A panellakások kis méretű fürdőszobáiban az optimális helykihasználás elengedhetetlen, ez kiemelt szempontnak számít
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ma már a legtöbben olyan lakás kialakításán dolgoznak, amely egyedi, és teljes egészében a tulajdonos ízlését tükrözi. Mindezt akkor is megvalósíthatjuk, ha egy panellakással van dolgunk, hiszen bármennyire is hihetetlennek tűnhet, egy „előregyártott” lakást is a saját ízlésünkre szabhatunk.

Manapság egyre gyakoribb megoldás egy-egy helyiség áthelyezése, ami a lakás teljes kialakítására hatással van. A konyhát az aktuális trend vagy éppen a kényelem miatt sok esetben a nappaliba költöztetik a tulajdonosok, így akár a hall helyén, akár a legnagyobb szoba egyik felében kialakítható a sütésre-főzésre alkalmas rész. Ezáltal a család apraja-nagyja együtt lehet akkor is, amikor az ebédre szánt finomságok készülnek, ráadásul a konyha eredeti helyén egy kisebb hálószoba is kialakítható, ezáltal a lakásban található szobák száma is növelhető.

Van, aki kisebb lépésekben gondolkozik, így „csak” az ebédlőt költözteti át a nappaliként funkcionáló helyiségbe. Ez főleg akkor szerencsés, ha a nappalinak és a konyhának van egy közös fala, ugyanis ekkor a fal kibontásával máris megnyílik a lehetőség arra, hogy a közösségi térben együtt ebédelhessen a család, miközben a főzés fizikai része továbbra is a konyhában maradhat.

Az erkélyre tehetünk élénk színekben pompázó virágokat, de adott esetben akár étkezőként is funkcionálhat a balkon
Fotó: Benkő Sándor / Vas Népe

Bármennyire furcsán hangzik elsőre, az erkély is betöltheti az ebédlő szerepét. Persze nem arra gondolunk, hogy a téli zimankó idején kabátban fogyasszuk a forró levest! Az átalakítás ezen része természetesen az erkély beépítésével, lakáshoz csatolásával kezdődik, így néhány négyzetméterrel máris megnövelhetjük a rendelkezésre álló teret. Az egykori erkélyen pedig kényelmesen elfér egy étkezőasztal és a hozzá tartozó székek. Ráadásul egy magasan fekvő lakás esetén az sem utolsó szempont, hogy a közös étkezések során az erkélyablak nyújtotta panorámáról sem kell lemondanunk.

A konyha mellett legtöbben a fürdőszoba átalakítására fektetnek nagyobb hangsúlyt, hiszen a panellakások többségében viszonylag kis méretű helyiségről beszélhetünk. A helyspórolás érdekében sokan a konyhába költöztetik a mosógépet, így annak helyére egy piperéket elnyelő szekrényt tehetünk vagy akár egy kényelmesebb, tágasabb fürdőkád is kitöltheti a rendelkezésre álló teret.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!