Mindent a maga helyén

- Húsz éve magunk is egy városi lakásban vergődtünk, amikor végre elhatározásra jutottunk a férjemmel, leköltözünk Fehérvárcsurgóra. Aztán a jószágok egyre csak szaporodtak, kezdtük kinőni az ottani kertet. És kilenc évvel ezelőtt - máig sem értjük, miként - megtaláltuk ezt a balinkai paradicsomot - mondja Brayer Jánosné és fia, Brayer János, akikkel a legalább százötven éves ház verandáján beszélgetünk. A házat, pontosabban annak elődjét, amely építésétől fogva az egyik helyi sváb család tulajdonában állt - bizonyos balinkai források szerint - még korábban, az 1780-as években építhették: annak idején a településen egy nagy tűzvész pusztított, amelyben számos ház elpusztult, ám a helyükön újraépítették az otthonokat.

- Először csak kirándulni jöttünk Balinkára, s amikor az egyik falubéli megkérdezte, mit keresünk itt, rávágtuk, hogy házat szeretnénk venni. Így akadtunk rá erre a két, pontosabban négy házra: az egészet borostyán és más kúszónövények borították, s a tető is igen ramaty állapotban volt - mesélik a mai tulajdonosok, akik aztán hosszú évek kemény munkájával rendbe tették az egymás mögé épített házakat: elegendő pénzük erre soha nem volt, így apránként, szobáról szobára haladva, nagyrészt saját kezűleg végezték el a javításokat. S közben kialakítottak egy kis emlékházat is, amelyben a helyiek és a német kisebbség mindennapi életéhez szükséges régi eszközöket, hagyományokat és ismereteket gyűjtötték össze. Van itt kérem a magyar tulipános ládához hasonló, gyönyörű mintákkal díszített, német kelengyetartó láda, szövőszékek, egy gyönyörű faágy és egy csalogató búboskemence is.

De a Brayer család nem csak emlékezik a régmúltra: a házakhoz kapcsolódó kéthektáros telken egy virágzó önfenntartó gazdaságot hoztak létre. A kert egyik elkerített, árnyékos részén vígan szaladgálnak a mangalicák, a másik felében egymás nyomában totyognak az egy-két hetes kispulykák. És persze ott a veteményes, ahol minden megterem: - Reggeltől estig megvan a programunk, hiszen a kert kéri a gondoskodást, a munkát. Ám reméljük, önfenntartó gazdaságunk példát mutathat másoknak is. Hogy miben? Abban, hogy nem kell másokra ráutalva élnünk, nem kell a kényszerérett, több ezer kilométerről szállított, televegyszerezett gyümölcsöket ennünk: ami az élethez kell, minden megterem itt. Ez az egyetlen követhető út, mert bolygónk erőforrásai végesek, s ha a világ nem változtat az életformáján, annak néhány évtizeden belül katasztrofális következménye lesz - summázza vendéglátónk. S közben a kertben virágzó rózsa szirmából készített szörpöt tölt nekünk. Itt mindennek helye van...