A reményt sugározzák

2021.01.01. 09:10

Mik lesznek 2021. divatos színei a lakberendezésben?

Sokan az otthonaik berendezésekor egyáltalán nem figyelik az aktuális trendeket és színeket, hiszen a legfontosabb az, hogy az ott élőknek az ízlését tükrözze a végeredmény. Szép számmal vannak viszont olyanok is, akik a lakberendezési divatok változásait is folyamatosan követik.

Baráth Eszter

A következő év trendi színeit a skála bal felén találjuk

Fotó: Shutterstock

Az erre irányuló trendek évente megújulnak, nincs ez másként a jövő évre vonatkozóan sem. Az elmúlt esztendő elején a lakások legdivatosabb színeinek a zöld, a sárga és a kék árnyalatait kiáltották ki.

Ehhez képest jövőre, 2021-ben a melegebb és mélyebb színek elég színes skálájáról válogathatnak azok, akik a trend szerint akarják változtatni otthonaikat. A Pantone Intézet minden esztendőben megválasztja az év színét. 2021-re vonatkozóan két árnyalatra esett a választásuk, a világos napsárgára és a szürkére. Ezen színek kombinációjával tehát a lakberendezés mellett a ruházatok terén is sokszor találkozhatunk majd.

A választást azzal indokolták, hogy a két szín együttese a reményt és az erőt sugározza, amire az idei év után nagy szüksége van a társadalomnak. Ugyanakkor nem csak az év színei cím győzteseivel varázsolhatjuk divatossá otthonunkat jövőre. Más erőteljes színek is teret kapnak, például a mohazöld, vagy a mély kék árnyalatok. Az elmúlt években egyre népszerűbbé váló földszínek pedig a jövő évre is jó választásnak bizonyulnak.

A következő év trendi színeit a skála bal felén találjuk
Fotó: Shutterstock

A lágy színek nyugalmat és melegséget árasztanak, némi arannyal kombinálva pedig elegáns hatást érhetünk el. Ezek a színek egymáshoz is jól passzolnak, így a különböző árnyalatok keverésével divatos, mégis egyedi környezetet valósíthatunk meg magunknak. A jövőre nézve pedig a terrakotta árnyalatokról sem feledkezhetünk meg, hiszen az előbbiekhez hasonlóan ezek is nyugodt légkört és megjelenést kölcsönöznek otthonainknak.

Abszolút érthető, ha ez után az év után változásra lenne szükségünk, hiszen elég sokat néztük szobáink falait. Ennek ellenére talán mégse a falak festésével kezdjük az átalakításokat. Néhány jól megválasztott apró kiegészítő is sokat dobhat a jól ismert helyiségeken. Mivel az esztendő végével és az év színeinek megválasztásával megérkeznek az új lakberendezési trendek is, így biztosak lehetünk abban, hogy az üzletekben számtalan divatos kiegészítőt és dekorációs elemet találunk majd. Ha ezekkel kezdjük a változtatást, sokkal könnyebben variálunk, ha mégsem tetszik a kiválasztott szín.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!