Lenyűgöző

2021.08.01. 07:00

Az Év háza közönségdíjasa egy velencei épület lett – Íme a gyönyörű ingatlan!

Az építész s a tulajdonos együttes álma, valamint az értő kivitelező mellett a páratlan panoráma és egy ehhez kapcsolódó különleges telek kellett ahhoz, hogy olyan ház épülhessen meg Velencén, amely méltán érdemelte ki az Év háza pályázat közönségdíját. Göde Ferenc építész tervezte kívül-belül az épületet, aki a házba és életébe is betekintést engedett.

S. Töttő Rita

A ház s előtte tervezője, Göde Ferenc, akit mentett agara, Rubin is elkísért

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A velencei Panoráma út csigavonalának mondhatni legtetején épült az az alkotás, amely az idei Év háza pályázaton közönségdíjas lett. Az épület üvegfelületei mellett erős, stabil, 21. századi vonalai is azt hangsúlyozzák: itt valami páratlan dolgot hoztak létre. Göde Ferenc építész, a ház tervezője fogad, vezet körbe az épületben, s mesél. Közben pedig róla is megtudunk egyet s mást: például azt, hogy tősgyökeres fehérvári és igazi építészfamília tagja.

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

– A dédnagyapám Fehérváron volt kőművesmester, a nagyapám pedig a főépítész irodában dolgozott építészként, a város úthálózatával foglalkozott. Édesapám építőmérnök. Érdekesség, hogy az ide vezető Panoráma utat valaha ő tervezte – mondja Ferenc, de a történetek közepette még fény derül arra is, hogy testvére, András szintén ezen a területen tevékenykedik, együtt dolgoztak a velencei ház koncepcióján is –, négy lánya közül pedig egy mérnök, egy építész. Ezt a díjat pedig két másik kettő mellé teheti most Göde Ferenc: egy 1994-ben és egy 2000-ben épített fehérvári háza is elnyerte már ugyanis az Év háza díjat. A mostani, velencei épület a közönségszavazások után pedig a végső megmérettetésen is esélyes – az eredményhirdetésre ősszel kerül sor. A ház egy 60 méter hosszú telekre épült, amely 20 méteres szintkülönbséggel rendelkezik. Mondhatni, hét és fél méter mélyen megy a hegy gyomrába. A felső szinten lép be a látogató az épületbe, s innen megyünk lefelé.

A ház s előtte tervezője, Göde Ferenc, akit mentett agara, Rubin is elkísért
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

A lakók életére szabva

– Az alapkoncepciót tehát a nagyon lejtős telekre kellett szabni. Háromszintes, de azon belül is megosztott a ház, így lett hat félszint benne – mutatja a tervező, még a legfelső félszinten, ahol egy kétállásos garázs, előszoba, gardrób és mosókonyha kapott helyet. Egy fél szinttel lejjebb, a tó felé néz a lélegzetelállító nappali, étkező, konyha. A terasz oldalt kapott helyet.

Beltéri részlet: a panorámát se korlát, se oszlop nem zavarja
Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

– Azért ott, hogy a kilátás zavartalan legyen – mutatja Ferenc, és a terasz üvegkorlátja felé int, ahol szinte „Titanic-érzése” lehet a látogatónak. A tó felé néző oldalakon minden felületet a kilátásnak rendeltek alá: ezért olyan nagyok az üvegfalak, ezért van üvegből a korlát és ezért nem zavarja a kilátást még egy tartópillér sem a teraszon. – Ez a megoldás a statikus érdeme – szögezi le az építész. – A díj sem csak az én érdemem, hiszen ez is csapatmunka volt. Lehet, hogy én vagyok a karmester, a vezető tervező, de ehhez kell egy igényes megbízó, társtervezők, műszaki ellenőr és egy kivitelező, aki a megálmodott terveket megvalósítja. Az például nagy dolog, hogy a háznak nincs negyedik sarka, vagyis nincs pillér. Ennek az az oka, hogy a vasbeton szerkezet olyan erős, ami elbírja tartóoszlop nélkül a teraszt.

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

Magazinokba való konyhát láthatunk ebben a térben, de hát az élet olyan, hogy mosogatunk, főzünk, rakodunk benne. Éppen ezért alakított ki Ferenc egy „koszos konyhát” is az elrejtett, fal mögötti térben. Merthogy ennek a háznak ő a belsőépítésze is. A következő alsóbb félszint már a földben van, ahol ablakok nincsenek. De az a fény, ami a szemközti félemeletből érkezik, beirányul a köztes ablaktalan helyiségekbe, és még a leválasztott fürdőszobába is jut, egy tejüvegen keresztül. S hogyha a lépcső is soknak bizonyulna egyszer, akkor sem kell aggódni: liftlehetőség is helyet kapott a hat félszintes épületben. Persze fürdő panorámás helyiségben is található: a tér közepére helyezett káddal, hatalmas zuhanyzóval. A felső téli lakot és az alsó, kertkapcsolatos nyári lakot középen a hálószobák szintje kapcsolja össze. A lakók igényeinek épp megfelelően.

Fotó: S. Töttő Rita / Fejér Megyei Hírlap

– Sok időt szánok mindig arra, hogy megismerjem a másik ember életét. Mindig olyan házat szeretnék ugyanis tervezni, ami a lakók életére van szabva s amelyben jól érzik magukat – mondja, s aki ismeri, tudja, ez a védjegye is. Ez a ház is így épülhetett meg két év alatt. Sok felhőtlen velencei nyár reménye van benne.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!