Gyakran elkövetett hibák, praktikus megoldások

2019.04.04. 17:30

Álomkonyha a tervezéstől a valóságig: tippek Czizel Noémi építészmérnöktől

A konyha az otthon ékessége, a főzni szerető háziasszonyok és urak kedvelt terepe. De csak akkor, ha átgondoltan van megtervezve, a megfelelő anyagokat választották, és minden a helyén van. A konyhatervezés szépségeiről beszélgettünk a fehérvári Czizel Noémi építészmérnökkel.

S. Töttő Rita

A konyha akkor praktikus, ha minden könnyen elérhető, és mégsem zsúfolt vagy rendetlen

Fotó: Shutterstock

A konyha az a tér, ahol a bútorok és a gépek elhelyezése előtt mindenképpen fel kell mérni a helyiség adottságait és lehetőségeit, s ahol az azt használó család egyedi igényeire is oda kell figyelni – fogalmaz Czizel Noémi fehérvári építészmérnök, aki két kisgyereket nevel, és mérnöki szakmája mellett belekóstolt már a lakberendezés, a konyhatervezés műfajába is. Sok minden függ ugyanis attól, hogy milyen alakú a konyha, illetve benne a közlekedés hogyan oldható meg.

– Ezek alapján körvonalazódhat a konyhabútor formája, amely lehet egy- vagy két­soros, L vagy U alakú. Amit én személy szerint is fontosnak tartok figyelembe venni, hogy a természetes fény honnan jön. Én például a mosogatót raktam ezért az ablak alá magamnak – mesél, saját tapasztalatokat is bevonva Noémi. A mesterséges világítással a természetes fényt egészítjük ki, ezért a következő tervezendő dolog, hogyan és mennyi világítás szükségeltetik pluszban a konyhában. Tervezéskor fontos szempont, hogy milyen gyakran fognak főzni benne, hány embernek készül az étel, van-e, kell-e hely étkezőasztalnak, vagy a konyhasziget funkcionálhat reggelizőasztalként is… A pultok, munkafelületek nagysága ugyanis fontos tényező akkor, ha sokszor és többen használják. A helyiség méretétől függ az is, hogy hol és milyen módon lesz helyünk az élelmiszer tárolására – van-e hely a hűtőnek, lehet-e beépített eszközöket alkalmazni, van-e spájz, ahol elhelyezhetjük a szükséges alapanyagokat.

Praktikum mindenek felett

Sosem szabad figyelmen kívül hagyni tervezéskor például a pult és a felső szekrények magasságát. Használójának ugyanis keserves pillanatokat okozhat, ha túl magasan vagy túl alacsonyan helyezik el őket. A funkciók kialakításakor a munkafolyamatokra érdemes ügyelni – hívja fel a figyelmet Czizel Noémi: a tárolás, előkészítés, főzés és tálalás sorrendjét tartsuk szem előtt, hogy főzéskor ne kelljen cikcakkozni.

A konyha akkor praktikus, ha minden könnyen elérhető, és mégsem zsúfolt vagy rendetlen
Fotó: Shutterstock

Vannak olyan alapvetések, amelyeket érdemes figyelembe venni, ha rajtunk múlik, hol lesznek a vezetékkivezetések: például hogy a mosogató ne a sarokban legyen, mert az nem kényelmes. Inkább a csöpögtető vagy a tároló helye legyen a sarok. De az is lényeges, hogy a mosogató és a főzőlap ne legyen egymás mellett, veszélyes, és nem is praktikus. Gyakori hiba, hogy nem mérik fel a szekrények, gépek elhelyezésekor, hogy ki lehet-e nyitni például az ajtókat, illetve hogy azok mennyire okoznak fenn­akadást a munkában. Az utólag behelyezett gépek esetében is számíthatunk meglepetésre: a pult alá betolható mosógép például, ha csak három centivel is kisebb, ott bizony a por ül meg úgy, hogy sosem lehet kitakarítani. Vagy ha pár centivel kilóg a gép, mert más a méret, az csúnya és kellemetlen. Az utólag betett mosogatógép párája pedig a pult alsó felületét teheti tönkre, ha nincs lefóliázva az a terület is. A főzőlap fölé tervezett szekrénynél ugyanez a helyzet – idővel tönkreteszi a rajta főzött étel párája. Végig kell tehát gondolni minden lépést.

A sütő régen a főzőlap alatt volt, de most már sok helyen különálló gép. Czizel Noémi szerint jó ötlet, ha az állószekrényben a sütő a derékmagasság fölött helyezkedik el – így nem kell hajolgatni, jobban látni, könnyebb takarítani is. A szekrényekben való tárolást is érdemes átgondolni, mielőtt legyártják a bútort. – A fiókok nagyon praktikusak – mondja Noémi –, sokkal kényelmesebb, könnyebben elérhető minden, még a lábosok is, felülről mindent át lehet látni. Kicsit drágább, de megéri! A 60 centiméter mély szekrények ugyanis elég sok mindent elnyelnek, csak ahhoz, hogy elérjük őket, derékig be kell nyúlni értük…

S még egy jó tanács: ha szabadon álló polcokat is tervezünk a konyhába, vegyük figyelembe, hogy csak olyat tároljunk rajtuk, ami jól mutat. Mert ha túlzsúfoljuk praktikus tárgyakkal, rendetlen hatású lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!