rendszeresen zsűrizteti munkáit

2018.11.01. 11:30

A színes, festett üveg varázsa – Kovácsai Gabriella saját motívumokkal alkot

Elsősorban dísztárgyakat készít Kovácsai Gabriella üvegfestő, aki a kerámia után talált rá a szívének kedves technikára.

Bokros Judit

Kovácsai Gabriella üvegfestő.

Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

A könyvespolcok szomszédságában elhelyezett, festett üvegmunkákon az igényes, szemet gyönyörködtető kivitelezés jól tükrözi az alkotó, Kovácsai Gabriella belső lelki harmóniáját. Az Aranybulla Könyvtárban november 9-ig látható kiállításon gyertyatartókon, dobozokon, szalvétatartókon, falképeken figyelhetők meg a szebbnél szebb, változatos, ám egységes stílusú motívumok. Virágok, angyalok, mesebeli házikók kacskaringóznak, lebegnek, nyújtózkodnak a felületeken.

Gabriella bő tíz évvel ezelőtt kezdett az üveg megfestésével foglalatoskodni, mert egy olaszországi utazás során nagyon megtetszett neki ez a kézművestechnika. Előtte keramikusnak tanult a fővárosi Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában, méghozzá azért, mert egy szerelem hatására az volt a vágya, hogy Görögországba utazhasson és ott kerámiával foglalkozzon. A szerelem azonban elmúlt, Gabriella itthon maradt, és időközben azt is felismerte: a térbeli gondolkodás kevésbé megy neki, jobban szeret síkban tervezni, alkotni. S jött Olaszország…

Kovácsai Gabriella üvegfestő.
Fotó: Koppán Viktor Dávid/Fejér Megyei Hírlap

– Egy üvegfestő boltjában láttam, ahogyan kézzel készülnek az üvegek, majd a díszített tárgyak, és lenyűgözött a látvány. Ez itthon akkoriban még nem volt annyira elterjedt technika, úgyhogy magam kezdtem fölfedezni. Utánaolvastam a tudnivalóknak, mintákat nézegettem, és kezdetben főleg négyzeteket, más geometrikus formákat festettem. Idővel azonban egyre bátrabb lettem, jöttek az organikus minták, a mesebeli alakok. Úgy érzem, jó kézügyességgel, színérzékkel már egészen jó alkotásokat lehet csinálni. Mindig saját díszítést festek, ezek valahogy maguktól jönnek – mesélte Gabi.

Az egyedi készítésű dísztárgyak jól mutatnak falon, polcon, asztalon.
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Amikor Fehérváron egy ajándékboltban dolgozott, megemlítette a tulajdonosnak, hogy szívesen készítene festett üveg tárgyakat, s ez egy ideig működött. Ma már máshová köti a munkája, így kevesebb időt tud alkotással tölteni. Szabad idejében dolgozik, és többnyire megrendelésre.

Mindig arra törekszik, hogy ne legyen giccses a festett minta. Ebben segítenek a szakmai visszajelzések is. Gabriella rendszeresen zsűrizteti munkáit a Képző- és Iparművészeti Lektorátussal, valamint tagja a Fehérvári Kézművesek Egyesületének.

A tárlat november 9-ig tekinthető meg az Aranybulla Könyvtárban
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Az akár homokfúvott üvegekre, maga által tervezett dobozokra jellemzően virágos motívumokat fest, de megjelennek a képzeletbeli lények – manók, angyalok – is. Valósághoz kötődő vonatkozások szintén fölfedezhetők: a Galiba zenekarban játszó nagybőgőst is megjelenítette a maga sajátos ábrázolásmódjával, Csipike néven.

Az Aranybulla Könyvtárban berendezett kiállításon paravánokon, vitrinekben és tárlókban tündökölnek a színes üvegalkotások. A bemutatott tárgyakat több év terméséből és több témát érintve válogatta az alkotó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!