Otthon

2017.06.19. 13:15

A megunhatatlan nagyikocka - Egyedi kendőt vagy mellényt is készíthetünk régi mintákkal

Az elmúlt napokban nagyikocka-lázban égtem, ezt a jellegzetes mintát horgoltam minden szabadidőmben. Ez a minta sokféle egyedi darab alapja lehet.

Kovácsné Hamberger Brigitta

A kertvárosi helyszíneken játszódó amerikai filmekben, a vidékies otthonokban általában minden kanapé karfáján látunk egy-egy színes, házilag horgolt takarót. A legtöbb takaró mintája az úgynevezett „nagyikocka” ami persze, nem kocka, hanem horgolt négyzet – de maradjunk a nem túl szakszerű, hagyományos elnevezésnél! A minta elterjedése az 1800-as évekre vezethető vissza, amikor a nők a maradék anyagokból négyzeteket készítettek, ezeket varrták össze, míg el nem érték a kívánt méretet. Az én első horgolt takaróm is így készült: valahányszor egy-egy pulóvert horgoltam, a maradék fonalat beledolgoztam a takaróba, ami szépen „hízott”, ezért a végén már kifejezetten a takaróhoz vettem a fonalat, hogy legyen végre készen, hadd lássam a végleges formáját!

Szép takarók többféle minta alapján születhetnek. Horváth Károlyné, Éva néni magyaralmási olvasónk rizskötéssel készített kockákat, melyeket rövidpálcával horgolt össze barna és bordó fonallal

Fotó: Molnár Artúr

Az alap nagyikockához először készítsünk 5 láncszemből gyűrűt, majd 3 láncszem (lsz) magasítás után a gyűrűbe 2 db egyráhajtásos (erp) pálcát, majd 2 lsz, 3 erp, ezt ismételjük háromszor, és két láncszemmel zárjuk a kört. A következő sorban: 3 lsz magasítás, 2 erp, majd 1 lsz 3 erp mintával haladunk körbe. A sarkokba 2 mintablokk kerül, így marad meg a kocka alakja, valamint ott 2 lsz-et horgoljunk, attól lesz szép csúcsos a sarok. Így haladunk szépen, fokozatosan sorról sorra.

A klasszikus horgolt nagyikocka, két színből

 

Akkora kockát készíthetünk, amekkorára szükségünk van, de akár egy nagyot is horgolhatunk, ha nem akarjuk „aprózni”. Én minden sor után megfordítom a munkát, egy sort a színén, egy sort a viszályán készítek. Ez azért jó, mert nem engedi megtekeredni a mintát.

A fonalválasztásnál ügyeljünk arra, hogy legyen a takarónk egyszerű, de szép, színes! A szálvastagságra, a fonal összetételére azért érdemes odafigyelni, hogy az összhatás egységes legyen. Akár egy szín különböző árnyalataival is szép munka készülhet. Manapság rengeteg fonal közül választhatunk, amelyekhez útmutatót is kapunk: megadják, hányas tűvel dolgozzunk, hány deka kell belőle egy pulóverhez, és ha ettől eltérnénk, egy 10x10-es kocka mennyi fonalat vesz fel. Így könnyen kiszámolhatjuk, mennyi fonalra van szükségünk. Utólag már nehéz beszerezni ugyanolyan színűt.

Horváth Károlyné „hullámos", egyráhajtásos pálcával készült ágytakaróival is  hagyományos mintát követ Fotó: Molnár Artúr

A nagyikockával remek kendőt, sálat is horgolhatunk, de akár egyedi kiskabátot, poncsót, tunikát is készíthetünk ezzel a mintával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!