Otthon

2010.03.16. 12:40

A keramikus útja a sikerhez

Székesfehérvár - Fantasztikus siker egy fiatal formatervező számára, ha kreativitását, tehetségét egy gyártó is felfedezi, és igyekszik tárgyait megvalósítani. Becker Judit keramikusművész, a Tóparti Gimnázium és Szakközépiskola tanára számára talán lesz erre lehetőség.

Gábor Gina

Március 21-éig látható a budapesti Iparművészeti Múzeumban az a kiállítás, amely Út a sikerhez címmel fiatal formatervezők, kézművesek munkáit mutatja be: ott szerepel Becker Judit munkája is. Az alkotó ugyanis elnyerte a Moholy-Nagy  László Formatervezési ösztöndíjat, amit azzal a céllal hoztak létre 1998-ban, hogy segítsék a pályakezdő alkotókat, dizájnereket karrierjük elindításában, tehetségük kibontakozásában. Az Iparművészeti Múzeum csoportos tárlata voltaképpen a Moholy-Nagy-ösztöndíjas formatervezők és a   hasonló indítékkal életre hívott   Kozma Lajos-ösztöndíjas iparművészek beszámolója.

A Tóparti művész-tanára egy fantasztikus formájú fürdőszobai szett tervével nyerte el az ösztöndíjat. A tárgyegyüttes kifejlesztésére pedig a herendi porcelánmanufaktúrában volt lehetősége
- A pályázat kiírói újszerű megoldásokat várnak a fiatal, 35 év alatti művész-diplomásoktól - meséli Judit.  -  Ki-ki pályázhat a saját elképzelésével, amihez később maga kereshet gyártót, de fontos törekvés, hogy az alkotóknak  a cégek is tehetnek javaslatot bizonyos típusú tárgyak megvalósítására.   A herendi porcelánmanufaktúra olyan tárgyakat várt a pályázatra, amelyek  fiataloknak szólnak, alkalmazkodnak a mai kor stílusához,  ugyanakkor építenek a herendi tradíciókra.
Judit észrevette, hogy a fürdőszoba-készletek egyre divatosabbak, de szegényes a választék. No meg  azt is: sokan törekednek az egészséges életmódra, visszatérnek a vegyszermentes anyagokhoz, ám ezekhez  nem találni megfelelő tárolókat.

Olyan 25-35 év körüli fiatalokra gondolt hát a szett elkészítésekor, akik a családalapításnál tartanak, most költöznek új lakásba, a tárgyegyüttes tehát elegáns esküvői ajándék is lehet. Másrészt  Juditot mindig izgatta a használati tárgyak páros megjelenítése: erről árulkodnak korábbi munkái is, az egymáshoz illeszkedő, az asztal díszéül is szolgáló só- és borsszóró vagy olaj-, ecetkiöntő.  Ezúttal is olyan készletet hozott létre, amely  finoman érzékelteti a kapcsolat jellegét, nő és férfi összetartozását.  Izgalmas plasztikai formák születtek. A fogkefetartók egyforma elemekből állnak, de két ellentétes irányból összefonódva  alkotnak párost, a fürdősó-tartón  a gömbölyűbb, befogadó formán  áll  férfiasabb  párja, a füdőolaj-tartó. A két, kagylószerű szappantartó is egyforma...  A tárgyak  önállóan is érdekesek, de az is kitűnik: együtt   alkotnak  egészt.
- Az ösztöndíj egy évre szólt: a nyáron szinte leköltöztem Herendre, és  rengeteget tanultam a technológiáról. A szett porcelánöntéssel készült, ez a módszer a sorozatgyártásra teszi alkalmassá a tárgyakat. De arra is törekedtem, hogy a forma kézzel festhető is legyen, hiszen a herendi tradíciók  ezt kívánják. A fehér porcelánra jellegzetes pikkelymintával  csigavonalas felületet terveztem. Van egy másik technológia is, amelynek segítségével frízszerű dombormű kerülhet díszítésül a porcelánra:  ez is nagyon szépen mutathatna rajta. Ha a  gyártására kerülne sor, azt szeretném, ha többféle kategória  jönne létre: festett vagy  domború díszítésű, de születnének dísztelen darabok is.
Ebből kiderül: Judit sztorija igazi és ritka sikertörténet. A porcelánmanufaktúra  ugyanis előre   nem vállal kötelezettséget arra, hogy az  ösztöndíjas tárgyait gyártani kezdi. Ám úgy tűnik, Herenden elégedettek Judit munkájával: már tárgyalnak a sorozatgyártásról. Megeshet, hogy a gyönyörű Becker-szettel  amely minden fürdőszoba elegáns dísze lehet  hamarosan a boltokban is találkozunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!