Frissen Fejérből

2021.10.10. 08:00

Csalogató illatok és marasztaló komfort

Ha már régóta hirdeti lakását, de még egyetlen jelentkező sem érezte úgy, hogy a lakásba lépve megtalálta az álomotthont, érdemes néhány praktikával hívogatóbbá, eladhatóbbá tenni az ingatlant.

Héjj Vivien

Forrás: Shutterstock

Lakáseladásnál az első benyomás nagyon fontosabb, így el kell érnünk, hogy a potenciális vevő úgy érezze, ez az a hely, ahová szívesen hazaérkezne. A szépen elrendezett, alaposan kitakarított, rendben tartott terek alapvetőnek számítanak, ezen felül azonban nem elhanyagolható, hogy az érdeklődők érzékszerveiben is pozitív benyomást keltsünk.

Csalogató, ha a vevő érkezése előtt finom, de nem tolakodó illatáradatba burkoljuk a lakást. Ezt elősegíti egy kiadós takarítás, szellőztetés, esetleg friss virágok vagy illatosítók használata. Szintén hatékony a frissen sült sütemény és a kávé illata, amelyektől egyből otthon érezheti magát az érdeklődő, akit akár meg is kínálhatunk egy csésze friss kávéval.

Az otthonosság érzetét fokozzák a finom, puha anyagok, legyen az egy kényelmes kanapé, vagy éppen egy pihe-puha szőnyeg. Mindezek mellett a halk, lágy háttérzene is hozzájárulhat ahhoz, hogy a vevő már az első látogatása során is komfortosan érezze magát lehetséges új otthonában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!