színek

2021.03.13. 15:15

Lejárt a nyuszifülek ideje: így szépül a lakás húsvét idején

A nyuszi és a tojás már nem számít divatos dísznek, a szobanövények népszerűek.

Vámosi Kira

Forrás: Shutterstock

A tavasz beköszöntével nemcsak az öltözködésünket, hanem a lakásunk kinézetét is ajánlott átalakítani. A környezet, amelyben élünk, ahová hazaérkezünk és ahol naponta több órát is eltöltünk, nagy hatást gyakorol a közérzetünkre, a mentális egészségünkre és a kedvünkre is. Ezért fontos, hogy mindig az adott évszaknak megfelelően válasszunk kiegészítőket az otthonunkba, s a közeledő ünnepeket figyelembe véve domináljanak a színek a lakásunkban. – Az elmúló téli hónapokhoz főként a ridegebb árnyalatokat használtuk, mint a feketét, a szürkét vagy a barnát, most azonban a zöldet és a sárgát kell előnyben részesíteni. Érdemes néhány világosabb és vidámabb színű kiegészítőt elhelyezni a lakásunkba – osztotta meg Szőke Éva lakberendező a Haonnal.

A növények varázsa

– Az ajtókopogtatók nagyon divatosak és egyben funkcionálisak is, néhány virággal díszített darabot kihelyezhetünk a bejárati ajtóra kezdésként. A nappaliban, a hálószobában és az étkezőben érdemes színes díszpárnákat elhelyezni, melyek tavaszias benyomást keltenek. A konyhában ajánlott frissebb, üde színű konyharuhákra és terítőkre váltani – tette hozzá. Az év elengedhetetlen kelléke az élő szobanövények használata, melyek valódi tavaszt csempésznek a négy fal közé. – Megjelent a bimbós jácint, a nárcisz és a tulipán, melyek minden év „slágervirágainak” mondhatók. Ezeknek a hagymája kiültethető akár a kertbe is, és elég belőlük mindössze egy darab ahhoz, hogy az egy kis frissességet sugározzon magából az otthonunkba lépve – részletezte Szőke Éva.

– A konyha, az étkező és a nappali az a közösségi tér, ahol előszeretettel díszítenek az emberek, mivel általában itt töltik az idejük legnagyobb részét. Ha valaki nagyon extrém dekorálást szeretne, beszerezhet különféle tavaszias kinézetű konyharuhát, konyhai kesztyűt vagy akár egyéb háztartási textileket is – fűzte hozzá. A szobanövények, amellett, hogy kiváló dekorációs elemként szolgálnak, pozitívan hatnak a hangulatunkra, a közérzetünkre és az energiaszintünkre is. Emellett az otthonunkban a levegőt illatossá teszik, frissességet és üdeséget árasztanak.

Jóleső frissülés a léleknek

A húsvét közeledtével, mely a legfontosabb keresztény ünnepünk, fontos, hogy kellő időben elkezdjük csinosítani az otthonunkat. A készülődést ajánlott az ünnep előtt egy héttel, maximum tíz nappal elkezdeni. – Az igazi dekoráció a húsvétvasárnap előtti napon már mindenképpen legyen kész. Ez az ünnep különbözik a karácsonytól, hiszen utóbbi esetében négyhetes várakozási időszakunk van, ahol az ünnep előtt egy hónappal elkezdünk ajándékokat vásárolni és díszíteni. Húsvét esetében ez nincs jelen, de a tavaszi dekoráció, illetve a lakás megfrissülése jólesik a lelkünknek – mondta a lakberendező. – A közösségi tereket szeretik főként díszíteni az emberek ezen ünnep alkalmával, ezek közül is főleg a konyhát. Ennek az oka, hogy a vendégek általában ebben a helyiségben ülnek le, és itt étkezik a család is. Az idei évben a koronavírus miatt sok helyen elmarad a vendégfogadás, így mindenkinek a saját tetszésére kell kialakítania az otthonát – közölte. – A bejárati ajtót és ennek környékét lehet díszíteni, a családi házzal rendelkezők az udvart is szépíthetik. A tavaszi virágok nyílásával a természet is hozzájárul az udvar megújulásához – mondta.

Ha mégis…

A szakértő szerint a tojás és a nyuszi szimbólum már nem számít divatosnak a lakásokban. Főleg a kertben szokták még alkalmazni, tojáskereső játékokhoz. A gyerekek csokinyuszit is kaphatnak, s ez a konyhában jól mutathat egy kisebb méretű tálkában. – Akkora a választék a műanyag és az ehhez hasonló tojásokból, melyek lehetnek színesek vagy különféle díszítésűek, hogy mindenki megtalálja a saját igényeinek megfelelőt. Ha mégsem, lehet kézzel is festeni. A műtojásokat fel lehet akasztani egy kiszárított faágra vagy különböző akasztókra – világított rá Szőke Éva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!