Ország-világ

2021.08.31. 06:13

Zsigeri bosszúvágy hajtja Gyurcsányékat

Gazdasági növekedést, munkahelyeket, adócsökkentést, jólétét nem, egyvalamit viszont biztosan ígér híveinek a Gyurcsány-házaspár: bosszút. A DK elnöke, a 2006-os véres események legfőbb felelőse manapság újra utcai harcokat vizionál egy kormányváltás esetére, míg felesége teljes vagyonelkobzással fenyegeti politikai ellenfeleit.

Budapest, 2021. augusztus 29. Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki elõválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én. MTI/Mohai Balázs

Forrás: MTI

Fotó: Mohai Balázs

Miután az ajánlások gyűjtésével érdemi szakaszba lépett a baloldali előválasztás, a Gyurcsány-házaspár valódi bolsevik tempóban esett neki az egész jobboldalnak, másként gondolkodóknak, szavaikat, megnyilvánulásaikat pedig zsigeri gyűlölet és bosszúvágy hatja át – írja a Magyar Nemzet.

„A mi ellenfeleink nem Párizsban, nem Brüsszelben, nem Berlinben vannak, a mi ellenfeleink a karmelita kolostorban ülő brigád, akiket ki fogunk söpörni a hatalomból”

– jelentette ki Gyurcsány Ferenc a DK hétvégi, kampánynyitó eseményén.

„Ezt a harcot nem lehet fél szívvel csinálni, nem lehet kicsit a NER ellenfelének lenni, ehhez szenvedély kell” – hangoztatta. Ugyanitt Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje arról beszélt: azért kell nyerniük áprilisban, hogy „legyőzzük Orbánt egyszer és mindenkorra”. „Úgy készülök, hogy egy nem demokrata miniszterelnököt kell legyőznünk, egy nem demokrata rendszert kell leváltanunk, a Fidesz nevű bűnszervezet csápjai mindenhol ott vannak, ezeket a csápokat le kell vágnunk” – jelentette ki. Az „ez a harc lesz a végső” szellemében Dobrev azt hangoztatta, hogy „ha mi nem számolunk le az Orbán-rendszerrel, akkor az Orbán-rendszer fog leszámolni velünk”.

„Minden értelemben földönfutók lesznek”

Bár Gyurcsányék már korábban is elzárással fenyegették a legfőbb ügyészt, illetve az Országos Bírói Hivatal elnökét, mintegy nyolcvanezer köztisztviselőt és több százezer közalkalmazottat pedig kirúgással, a DK elnöke 2020 nyarán emelte a tétet, amikor Vidnyánszky Attilával is ezt tette csupán azért, mert őt nevezték ki a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnökének. „Most nincs mit tenni. Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek. Nem lesz árokbetemetés. Zárójel lesz” – írta a magát „legeurópaibb pártnak” nevező DK elnöke. Szavain felbuzdulva

a baloldalon immár nyíltan beszéltek arról, hogy győzelmük esetén felrúgnák a demokratikus normákat, a jogot semmibe véve bontanák le az alaptörvényt, illetve az állami intézményrendszert, lényegében pedig bosszút állnának a háromszor is kétharmados felhatalmazást szerző Orbán-kormányon.

Így tett a vállaltan gyurcsányista Fleck Zoltán is, aki paradox módon jogászként, egyetemi tanárként kertelés nélkül kijelentette, hogy „nagy valószínűséggel egy 22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről”. „De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után” – érvelt a jogszociológus.

Forgatókönyv erőszakra

Mindeközben a 2006-os véres események legfőbb felelőse újra utcai harcokat vizionál egy kormányváltás esetére. „Köztörvényes bűnözők is vannak a kormánypártban, a hatalomátvétel valószínűleg nem lesz békés” – jelentette ki Gyurcsány a Szeged.hu-nak a napokban adott interjújában. A DK elnöke mindezt álságos módon azzal magyarázta, hogy „2002-ben is volt hídfoglalás, 2006 után egy dolgot biztosan elveszített a mi oldalunk, a naivitását és a jóhiszeműségét a Fidesszel szemben”.

Készülnek azok a forgatókönyvek, amelyekkel ebben a helyzetben a stabilitást megőrizhetjük” – közölte Gyurcsány, aki szerint nagyon sok teendő vár rájuk, ám ezek rangsorolását meg kell hagyni az új kormányfőnek. „Ezt a hatalmat meg kell törni„

– összegzett.

Hasonló szellemben fenyegetőzik Dobrev Klára is, aki teljes vagyonelkobzást ígért egy kormányváltás esetére. „A szlovák törvényhozás éppen most egészítette ki büntetőjogi arzenálját a vagyonelkobzással, és számos új kemény intézkedéssel veszik fel a harcot a korrupcióval. Ki is nyafog, hogy mindezt Magyarországon nem lehet megcsinálni? Már hogyne lehetne! Sőt! Még a szlovákiainál is keményebb és határozottabb intézkedéseket lehet tenni. Nem csak lehet, hanem kötelező feladata a következő kormánynak” – írta közösségi oldalán Dobrev, aki maga is egy zsidóktól – először a nyilasok, aztán a kommunisták által – elkobzott villában él.

A régi terv célegyenesben?

Közismert tény, hogy Gyurcsány Ferenc képtelen volt feldolgozni 2009-es bukását és eltökélte, hogy így vagy úgy, de visszatér a hatalomba. A Magyar Nemzet információi szerint a volt kormányfő már 2014-ben, nem sokkal az akkori országgyűlési választás után meghozta a döntést, miszerint maga helyett feleségéből csinál miniszterelnököt. A képtelenségnek tűnő tervet – hiszen ekkor Dobrev még várandós volt a legkisebb gyermekükkel – Gyurcsányék lépésről lépésre valósították meg: a Facebookon megalakult Dobrev Klára Szimpatizánsainak Csoportja, amelynek már kezdetben is irreálisan magas, tízezer fölötti követője volt.

Idővel egyre rendszeresebbé vált, hogy Dobrev politikai rendezvényeken jelent meg, illetve lakossági fórumokat is tartott, a 2019-es EP-választáson pedig immár hivatásos politikusként vezette a DK listáját, és a párt sikeres szereplése után nem csupán képviselő lett, hanem az EP egyik alelnökévé is megválasztották.

Karácsony Gergely mellett ma egyértelműen Dobrev Klárát tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje legyen.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke, volt szocialista miniszterelnök beszédet mond a Demokratikus Koalíció (DK) XI. kongresszusán és ellenzéki előválasztási kampánynyitó rendezvényén a Kongresszusi Központban 2021. augusztus 29-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában