antiszemita sértések

2018.03.01. 16:57

Zsidó társát bántalmazta négy kamasz Franciaországban

Őrizetbe vettek négy kamaszfiút Párizs egyik elővárosában nem sokkal azután, hogy egy 14 éves zsidó társukat bántalmazták - erősítették meg csütörtökön rendőrségi források a sajtóértesüléseket.

A bántalmazás szerda este történt a Párizstól északra található Montmagnyban.

A sértett fiú a rendőrségnek elmondta, amikor az esti istentisztelet után a zsinagógából kilépett, a négy fiú körbevette és faágakkal kezdte az arcán és a fején ütlegelni, majd elvették és széttörték a szemüvegét, végül ellopták a fejéről a kipáját és elfutottak vele, miközben antiszemita sértegetéseket kiabáltak.

A négy helyi lakosú fiú közül egy 15, a többiek pedig 14 évesek. Súlyos testi erőszak elkövetésének gyanúja miatt mindannyiukat őrizetbe vették, s a rendőrség antiszemita jellegűnek minősítette a bántalmazást.

A nyomozás eddig azt állapította meg, hogy az összetűzés délután 6 óra körül kezdődött a helyi zsinagóga előtti parkban, ahol a sértett fiú két testvére társaságában petárdázott, s ezzel hívta fel magára a támadói figyelmét.

„Tényleg dobált petárdákat, de nem kifejezetten a későbbi támadói felé, ahogy arról az első híradások szóltak” – mondta egy rendőri forrás.

A bántalmazás az esti istentisztelet után történt. A fiú a zsinagógából előbb jött ki, s ekkor támadt rá a négy fiú, akiket a rendőrség a riasztás után nem sokkal a környéken előállított.

A megtámadott fiú és szülei feljelentést tettek ellenük.

A környéken egy hónapon belül ez volt a második hasonló jellegű, kiskorúak által elkövetett antiszemita támadás.

Január 29-én egy nyolcéves gyereket két fiatal elgáncsolt, majd megütötte az utcán Sarcelle-ben, amikor az különórára sietett. A 15 év körüli támadók nem mondtak semmi sértőt, nem loptak el semmit a gyerektől, akin jól látható volt a kipa. Az ügyészség az esetet antiszemita indítékkal magyarázta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában