Járvány

2020.06.08. 19:32

WHO-főigazgató: Európában javul, de globálisan súlyosbodik a járványhelyzet

A világjárvány hatodik hónapjában nem érkezett el az idő, hogy bármelyik ország felhagyjon az óvatossággal.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfőn arra figyelmeztette a világ országait, hogy ne lazítsanak a koronavírus-járvány terjedése ellen hozott intézkedéseiken, mert a helyzet ugyan Európában javulóban van, globálisan azonban romlik.

A világjárvány hatodik hónapjában nem érkezett el az idő, hogy bármelyik ország felhagyjon az óvatossággal – mondta virtuális sajtótájékoztatóján Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz.

A szervezet vészhelyzeti igazgatója, Mike Ryan rámutatott, hogy a közép-amerikai országokban még mindig emelkedőben van a fertőzöttek száma, ezért az ottani kormányokat határozott intézkedésekre, a világot pedig segítségnyújtásra szólította fel.

Maria van Kerkhove, a WHO járványügyi szakértője – ugyancsak a tájékoztatón – azt mondta, hogy minden részletre kiterjedő megközelítésre van szükség Dél-Amerikát tekintve.

Hozzátette ugyanakkor, hogy a középpontban immár a második járványhullám megelőzésének kell állnia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában