Ország-világ

2021.09.06. 16:23

Varga Judit: szükség van az áldozatok segítésére

Az áldozatsegítés rendszere egyre szélesebb eszköztárral, tapasztalattal és szaktudással rendelkezik az erőszakos cselekmények elszenvedőinek megsegítése terén.

Megfelelő jogi, érzelmi és pszichológiai segítségnyújtás nélkül az egyén nehezebben vagy egyáltalán nem tudja feldolgozni az áldozattá válással járó megrázkódtatást és ennek terheit – érvelt az áldozatokat segítő rendszer működtetése mellett Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Szolnokon, az Áldozatsegítő Központ ünnepélyes megnyitóján.

Varga Judit azt mondta: a hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekmények esetében nem elég csupán együttérezni, cselekedni is kell. Ennek a vezérelvnek megfelelően nyitja meg kapuit hétfőn a szolnoki központ is, amely a nyolcadik ilyen intézmény az országban és az ötödik, amelyet személyesen ad át – számolt be.

Szolnokon is van segítség a kapcsolaton belüli erőszak áldozatainak, a bántalmazott gyermekeknek, szülőknek, egyéb családtagoknak, de még a bűncselekménnyel közvetett módon kapcsolatba kerülő személyeknek is – fűzte hozzá, emlékeztetve: 2020 az áldozatsegítés éve volt.

Az Igazságügyi Minisztérium (IM) azt irányozta elő, hogy a legrövidebb időn belül, a legközvetlenebb módon érje el a segítségre szorulókat – mondta. Ezért építik ki és fejlesztik folyamatosan az áldozatsegítés rendszerét, amely egyre szélesebb eszköztárral, tapasztalattal és szaktudással rendelkezik az erőszakos cselekmények elszenvedőinek megsegítése terén – közölte.

Hozzátette: áldozatsegítő szolgálatok minden fővárosi és megyei kormányhivatalban is működnek, és ezek munkáját segítik az Áldozatsegítő Központok.

Varga Judit elmondta: a folyamatosan épülő hálózat a bajbajutottak széles körét lefedi, hiszen valamennyi bűncselekmény és tulajdon elleni szabálysértés érintettje részére segítséget nyújt. Kiemelte: valamennyi támogatási forma a rászorultság vizsgálata nélkül térítésmentesen igényelhető. A trauma feldolgozását és a továbblépést segíti például a pszichológusi támogatás, a krízishelyzet- kezelés és az anyagi segítségnyújtás – tette hozzá.

Az Áldozatsegítő Központok a hozzájuk fordulókat a bürokratikus légkörtől elkülönítve, nyugodt, védett környezetben fogadják – emelte ki.

A miniszer közölte: 2021 januárjától az érintettek elérésének módja is megváltozott, bevezették az áldozatok közvetlen megszólítását célzó, opt-out rendszerként emlegetett elérési mechanizmust. Ennek értelmében a személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatait közvetlenül az állami szolgálat keresi meg személyesen és ajánlja fel a segítséget. Az átállás óta – az általánosságban csökkenő bűnügyi adatok mellett – javult az elérés hatékonysága – mondta. Terveik között szerepel, hogy a vonatkozó jogszabályi környezet módosításával a személy elleniek mellett más bűncselekményekre is kiszélesítsék ezt a rendszert.

Varga Judit hangsúlyozta: a fejlesztések sora itt nem fog megállni. Az Igazságügyi Minisztérium fenntartásában éjjel-nappal ingyenes áldozatsegítő vonal működik. Csak ezen a csatornán keresztül több mint tízezer állampolgárral kerültek kapcsolatba.

Szólt arról, hogy tavaly egy országos kommunikációs kampányt is indítottak, amely során létrejött a vansegitseg.hu portál az áldozatok minél szélesebb körű informálása céljából, továbbá Áldozatsegítő Központ néven Facebook-oldal is működik. Részt vettek egy applikáció fejlesztésében is, amelyen keresztül elérhetők az Áldozatsegítő Központok. Közismert színészek bevonásával Hétköznapi történetek címmel video-podcast-sorozat indult.

Varga Judit kiemelte: az IM folyamatosan együttműködik az állami, területi szervekkel, társadalmi és egyházi szervezetekkel. Kiemelkedő partnereik a rendőrség szervei, a kormányhivatalok és az önkormányzatok. A rendvédelmi szervekkel több megállapodást is kötöttek az elmúlt időszakban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel közösen pedig a leendő rendőrök képzéséhez is hozzájárulnak. Az IM által életre hívott családjogi munkacsoportnak köszönhetően minden eddiginél hatékonyabb az érintettek közötti párbeszéd.

Varga Judit kiemelte: további fejlesztések és központok megnyitása várható. Végső céljuk, hogy a hálózat bővítésével legkésőbb 2025-re minden megyében elérhetővé tegyék az Áldozatsegítő Központok szolgáltatásait az arra rászorulók számára.

Rádi Norbert Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőr-főkapitány közölte: a megye területén regisztrált bűncselekmények száma 2010 és 2020 között mintegy harmadára csökkent. A bűncselekmények természetes sértettjeinek száma szintén csökkent, ahogyan tulajdoni szabálysértések száma is. Kiemelte: bűnmegelőzési tevékenységük célja a bűncselekmények számának csökkentése mellett a lakosság szubjektív közbiztonságérzetének fokozása, a bűncselekmények áldozatainak segítése.

Berkó Attila Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánymegbízott üdvözölte, hogy az áldozatsegítő szolgálatok mellett az Áldozatsegítő Központok is elérhetők. Közölte: személyre szabottan és a lehető leggyorsabban kell reagálni ezekben az ügyekben. Hangsúlyozta: a családokon is rengeteg múlik, nem visszafogni kell a segítséget kérőket, hanem támogatni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában