kezdődik

2020.06.03. 15:58

Varga Judit: indul a Nemzetek Európája Karrierprogram

A képzésen a hallgatók tapasztalt diplomatáktól tanulva készülhetnek fel uniós karrierjükre.

Régi vágyam teljesül azzal, hogy elindul a Nemzetek Európája Karrierprogram, hiszen a kezdetektől fogva az a célom, hogy friss szemlélettel, harcedzett brüsszeli diplomaták segítségével építhessünk egy erős Magyarországot, egy erős nemzetek Európájában – írta Varga Judit közösségi oldalán.

Hozzátette: külön öröm és visszaigazolás számomra, hogy rendkívül népszerűnek bizonyult az Igazságügyi Minisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem által közösen indított kezdeményezés, hiszen mintegy hatszoros volt a túljelentkezés a képzésre. Immáron közel 200 hallgató jelentkezése igazolja a program létjogosultságát.

A képzésen a hallgatók tapasztalt diplomatáktól tanulva készülhetnek fel uniós karrierjükre, ezáltal egy olyan szakmai hátteret biztosítunk számukra, amellyel eligazodhatnak a brüsszeli álhírkormányzás világában. Kiemelten fontosnak tartom, hogy minél több, a magyarországi álláspontot határozottan és hatékonyan képviselő szakembert tudjunk felmutatni az európai uniós intézményeknél – írta az igazságügyi miniszter.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában