Járvány

2021.06.03. 19:20

Uniós átlag alatt az átoltottság Franciaországban

Bár az országos átlag is elmarad az uniós átoltottsági adatoktól, a főváros közeli megyében, ahol rendkívül magas a bevándorlók aránya, még rosszabb a helyzet. A lemaradást különféle kezdeményezésekkel és további oltópontok létesítésével próbálják behozni, ám az is látszódik, hogy a megyében nem csak a koronavírus kapcsán alacsony az oltási hajlandóság.

Franciaország átoltottsága országos szinten is elmarad az uniós átlagtól. Az Ourworldindata június 1-jén közzétett statisztikái szerint az EU-s átlag 38,75 százalék, ettől Franciaországban némileg elmarad az átoltottság aránya, a lakosok 38,18 százaléka kapta már meg legalább első oltását – írja a V4NA hírügynökség.

A helyzet azonban még ennél is rosszabb a Párizzsal szomszédos Seine-Saint-Denis megyében, ahol rendkívül nagy arányban élnek bevándorlók.

A 20 minutes francia hírportál értesülései szerint az alacsony oltottsági arány minden korosztályra jellemző, míg országosan a lakosság több mint 38 százaléka kapta meg legalább az első adag vakcinát, addig ez az arány Seine-Saint-Denis megyében csak 23 százalék.

Az Insee statisztikai hivatal 2016-ban közzétett adatai szerint – melyet az 1968 és 2016 közötti népszámlálási adatok alapján készítettek – Seine-Saint-Denis megye lakosságának 30 százaléka bevándorló hátterű, ezzel a fővárossal szomszédos megye országos szinten az első helyen áll a bevándorlók népességhez viszonyított számát illetően.

A lakosság életkorát tekintve Franciaország legfiatalabb megyéjéről van szó, az alacsony átoltottság azonban minden korosztály esetében megmutatkozik. A 75 évesnél idősebbek körében a beoltottak aránya 8 százalékkal elmarad az országos átlagtól: míg ennek a generációnak Franciaország-szerte átlagosan a 79 százaléka be lett oltva, addig Seine-Saint-Denis megyében ez az arány csupán 71,2 százalék. A 65 és 74 év közöttiek esetében még rosszabb a helyzet. Ennek a korosztálynak a 76 százalékát oltották be országos átlagban, addig a megyében élő 65 és 74 év közötti lakosoknak csak a 64,2 százaléka oltakozott.

Stéphane Troussel, Seine-Saint-Denis megye elnöke a sajtó kérdésére elmondta, hogy

nem csak a koronavírus elleni oltás esetében tapasztalható lényeges elmaradás az országos átlaghoz képest, például az influenza elleni védőoltás beadási aránya is messze elmarad az országos átlagtól.

Minden évben 10-15 százalékkal kevesebben adatják be maguknak ezt az oltást, mint az ország egyéb részein.

A regionális egészségügyi központ (ARS) egyik munkatársának elmondása alapján azonban nem csak a lakosok oltakozási kedvével van probléma, évek óta gondot jelent a térségben a munkaerőhiány is. A megyében ugyanis az országos átlagnál 30 százalékkal kevesebb háziorvos és szakorvos praktizál.

Az ARS és a megye 40 településének polgármesterei szeretnének megoldást találni a problémára, ezért videókonferencia keretében abban állapodtak meg, hogy mindent megtesznek a helyzet javításáért.

A tervek szerint új, kizárólag a megyében élő lakosok számára fenntartott oltóközpontokat nyitnak és meghosszabbított nyitvatartási idővel várják az oltakozni kívánó lakosokat.

Az oltás ütemének növelése érdekében plusz adagokat is küldenek a térségbe. Az elképzelés alapján júniusban heti 120 000 adag vakcinát fognak beadni a lakosoknak.

Stéphane Troussel szerint a helyi oltóközpontok nélkülözhetetlenek, de nem elégségesek, ezért mobil oltócsapatok is járják majd a településeket, mivel sok otthonban nincs internet és telefonon sem jut el hozzájuk a tájékoztatás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában