Merapi vulkán

2020.06.21. 09:58

Újra kitört Indonézia legaktívabb tűzhányója

Kitört vasárnap a Jáva szigetén lévő Merapi vulkán, Indonézia legaktívabb tűzhányója.

A helyi földtani intézet szerint az első, néhány percig tartó kitörést körülbelül negyedóra múlva egy második is követte.

Beszámolók szerint a hamufelhő beterített néhány környékbeli falut, a tűzhányó hangos morajlását pedig több kilométeres távolságban is hallani lehetett.

Az indonéziai földtani és vulkanológiai kutatóintézet ugyanakkor nem növelte meg a Merapira vonatkozó riasztás szintjét, amely a harmadik legmagasabb fokozaton van a tavaly augusztus óta tartó, folyamatos vulkanikus tevékenység miatt.

A hatóság figyelmeztetést adott ki a termékeny lejtőkön élőknek, hogy három kilométeres körzetben kerüljék el a krátert.

A 2968 méter magas hegy az ötszáz indonéziai vulkán legaktívabbja. Az utolsó nagyobb kitörése 2010-ben 353 ember halálát okozta. A 260 millió lakosú Indonézia a földrengések és vulkánkitörések gyakoriságáról ismert csendes-óceáni Tűzgyűrűn fekszik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában