Ország-világ

2021.08.09. 06:08

Újabb LMBTQ-támadástól tartanak a Felvidéken

Bár még fel sem ocsúdtak a Felvidéken az egy hete, Pozsonyban történt vandál LMBTQ-támadás megrázkódtatásaiból, máris további rongálásoktól tartanak. Közben a hazai keresztény egyházak kiemelték: egyaránt elfogadhatatlannak tartják a vandalizmus minden formáját és a keresztény szimbólumok rongálását, kigúnyolását. A tettest vagy tetteseket egyelőre még keresik, az ügyben eljárás folyik.

„Egyelőre elszigetelt jelenséggel állunk szemben, de attól tartunk, hogy hasonló esetek megismétlődhetnek, és általánosság válhatnak” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Pozsonyban történt LMBTQ-vandalizmus kapcsán a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke. Géresi Róbert elmondta, hogy korábban is voltak olyan rongálások Szlovákiában, amelyek történelmi helyeket és temetőkerteket érintettek. De szavai szerint egy ideológiát megjelenítve, tudatosan eddig még nem tettek kárt sorozatban templomokban és egyházi épületekben. „Azt látjuk, hogy egy kiélezett helyzet kezd kialakulni az LMBTQ-propaganda és a hagyományos keresztény értékrend között, ami Szlovákiában is érzékelhető. Ha még nem is annyira, mint az anyaországban, de itt, Szlovákiában is a közbeszéd része ez a téma, és nagy a felháborodás a mostani rongálás miatt” – mutatott rá a püspök, aki nagyon fél attól, hogy a támadások nem állnak meg itt.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Református Egyház megkeresésünkre kiemelte, hogy sajnálattal értesültek a Pozsonyban történtekről. Kifejtették, hogy

a vandalizmus minden formáját és a keresztény szimbólumok rongálását, kigúnyolását egyaránt elfogadhatatlannak tartják.

A Magyarországi Evangélikus Egyház nem kívánt reagálni.

Mint azt korábban megírta a lap, Pozsony központjában vandálok egy hete LMBTQ-jelszavakat festettek helyi templomokra és kolostorokra, de vörös feliratok jelentek meg a régi városházán is. A feliratok között angol nyelven szerepelt például az „Isten transz”, „a transz gyönyörű„, „meleg hatalom” és „jön a meleg forradalom„. Az ügyben rongálás miatt büntetőeljárást indított a rendőrség. Vizsgálják azt is, mekkora kárt okozott a rongáló. Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője a TASR hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy a tettest háromtól nyolc évig terjedő börtönbüntetésre ítélhetik.

A nyílt provokációra irányuló vandalizmus a szlovák közvéleményt erőteljesen felháborította. Veronika Remišová szlovák miniszterelnök-helyettes reagált először, elítélve a templomok elleni vandál támadásokat. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) sajtóközleményt adott ki, és határozottan elítélte a pozsonyi templomok és egyházi épületek megrongálását. A párt kiemelte:

egyaránt elutasítják a feliratok eszmeiségét, de legfőképp az üzenetek közvetítésének erőszakos formáját.

„Az MKP minden felnőtt polgár szexuális irányultságát tiszteletben tartja, azonban a társadalmi béke és a normalitás megőrzése érdekében nem támogatja semmilyen szexuális propaganda erőszakos terjesztését” – tették hozzá.

Hajdu Tibor, az érseki hivatal igazgatója a TASR-nek szintén sajnálatosnak nevezte a történteket, és hangsúlyozta, hogy a tettes jelentős anyagi kárt okozott. „Nehéz és nagyon fáradságos munka lesz megtisztítani az épületeket” – vetítette előre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában