Ország-világ

2020.09.16. 19:11

Újabb baloldali álhírt cáfol az Emberi Erőforrások Minisztériuma

Elsődlegesen a nagy tapasztalattal rendelkező budapesti kórházak fogadják a súlyos koronavírus-betegeket.

Nem igaz az a balliberális sajtóban megjelent hír, hogy a Dél-pesti Centrumkórháznak és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek nincsen szabad lélegeztetőkapacitása – közölte a Magyar Nemzet megkeresésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Hozzátették: Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szeptember 2-án kiadott utasításában kijelölte azokat a kórházakat is, amelyek elsődlegesen fogadják a középsúlyos és súlyos Covid-betegeket. Az Emminél a lapnak elmondták azt is, hogy most ugyanaz történik, mint tavasszal, a járvány első hulláma során, amikor a jól bevált rendszer szerint elsődlegesen

a nagy gyakorlattal és tapasztalattal rendelkező három budapesti kórház – a Dél-pesti Centrumkórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szent János-kórház – fogadja a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket.

– Ahogy tavasszal, úgy most is további szakemberek vezénylésére van szükség az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetbe, a megnövekvő járványügyi feladatok ellátásához. Így hát nem történt semmi különös, csupán a tavasszal jól bevált receptet követik a hatóságok, oda vezénylik a szükséges szakembereket, ahol a leghatékonyabban tudják gyógyítani a Covid-betegeket – hangsúlyozta a tárca.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában