ellentétes vélemények

2018.01.07. 22:32

Többen is védelmükbe vették Trumpot 

A Fehér Ház főtanácsadója és a CIA igazgatója is felszólalt az elnökről szóló könyv állításaival szemben.

A washingtoni Fehér Ház főtanácsadója, Stephen Miller és Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója is védelmébe vette Donald Trump amerikai elnököt a róla megjelent könyvben foglalt állításokkal szemben.

A vasárnap délelőtti szokásos televíziós politikai vitaműsorok középpontjában a pénteken Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyv állításai szerepeltek. A Trump elnöksége első évét igen kritikusan szemlélő, Steve Bannon, az elnök volt stratégiai főtanácsadója közreműködésével készült könyv többek között azt állítja, hogy a washingtoni Fehér Házban káosz uralkodik.

Bannon egyebek között azt mondta a könyv szerzőjének, Michael Wolffnak, hogy Trump soha nem számított a választási győzelemre, csupán arra számított, hogy elnökjelöltsége sokat használ majd üzleti ügyeinek. Bannon „árulásnak” nevezte, hogy Trump veje, Jared Kushner és legidősebb fia, ifjabb Donald Trump oroszokkal tárgyalt a választási kampány idején.

Bannon szerint az orosz beavatkozást és az esetleges összejátszást vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész a fián keresztül fogja sarokba szorítani az elnököt, mert az ifjabb Donald a gyenge láncszem, s össze fog roppanni a nyomás alatt.

A könyv miatti leghevesebb vita a CNN hírtelevízióban robbant ki Stephen Miller, a Fehér Ház főtanácsadója és a műsorvezető között. Miller „egy szemét szerző szemét könyvének” minősítette a könyvet, Steve Bannon közreműködését a megírásában pedig „tragikusnak” és „szerencsétlennek”. A főtanácsadó egyetértett Donald Trump szombaton közzétett Twitter-bejegyzésével, amelyben az elnök – visszavágva Michael Wolffnak – „stabil zseninek” nevezte magát.

A főtanácsadó, hivatkozva az elnökkel a választási kampányban tett utazásaira is, „lángésznek” nevezte Trumpot. Miller hosszasan kárhoztatta a CNN-t, amely szerint az egyik fő felelős a hamis hírek miatt, külön megemlítve az oroszokkal a választási kampányban történt esetleges összejátszásról szóló információkat. Erre a műsorvezető, Jake Tappert félbeszakította a műsort, leszögezve hogy a beszélgetés csak a nézők idejének vesztegetése, mert Miller csupán egyetlen néző, Donald Trump kegyeit keresi.

Visszautasította a könyvben foglalt állításokat a CIA igazgatója is. Mike Pompeo a Fox televízióban „abszurdnak” nevezte Michael Wolff azon állítását, miszerint az elnök ne olvasná a CIA napi jelentéseit, s ne lenne naprakész az információkkal. Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete az NBC televízió politikai vitaműsorában hangsúlyozta, hogy „senki sem kérdőjelezi meg az elnök stabilitását”, majd hozzűfűzte: korábban kormányzóként, most pedig diplomataként is elképedt, hogy az emberek „milyen könnyen hazudnak pénzért vagy hatalomért”. A könyv szerzőjéről azt mondta, hogy nem tudja, Michael Wolf az említett 200 interjút Bannonnal, vagy önmagával készítette-e.

Szintén az ABC televízióban nyilatkozott Bernie Sanders vermonti független szenátor, aki 2016-ban Hillary Clinton vetélytársa volt a demokrata párti elnökjelöltségért folytatott küzdelemben. A szenátor ugyan bírálta és „sértőnek” nevezte Donald Trump stílusát, de elítélte, hogy kétségbe vonják a képességeit.

Michael Wolff, a vitatott könyv szerzője az NBC televízió „Találkozz a sajtóval” című műsorában azt mondta, hogy nem akar politizálni. Megemlítette viszont, hogy értesülései szerint az elnök környezetében folyton beszédtéma az amerikai alkotmány 25. kiegészítése, amely a mindenkori amerikai elnök alkotmányos visszahívhatóságáról szól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában