szerencsétlenség

2020.03.03. 06:48

Többen meghaltak hajóbalesetben az Amazonas egyik mellékfolyóján

Az egyik túlélő beszámolója szerint az Anna Karoline III akkor került bajba, amikor egy másik hajó akart kikötni mellettük.

Legalább tizennyolc ember vesztette életét az észak-brazíliai Amapá államban egy hajóbalesetben az Amazonas Jari nevű mellékfolyóján – közölték a helyi hatóságok hétfőn.

A tájékoztatás szerint az Anna Karoline III nevű hajó több tucat utassal a fedélzetén szombaton szenvedett balesetet. Azóta 18 férfi, nő és gyermek holttestét találták meg, illetve 46 embert mentettek ki. Mintegy harminc eltűnt után még kutatnak.

A hatóságok szerint nincs utaslista, ezért nem lehet tudni, pontosan hányan voltak a hajó kétemeletes fedélzetén.

A hajó péntek délután indult el az Amapá államban található Macapá városából Santarémba, Pará államba. Vanderleia Monteiro, az egyik túlélő beszámolója szerint az Anna Karoline III akkor került bajba, amikor egy másik hajó akart kikötni mellettük. Az Anna Karoline III néhány másodperc alatt felborult – tette hozzá a G1 hírportálnak nyilatkozva.

Monteiro férjével és 11 éves fiával megmenekült. „Az egyik ablakon keresztül jutottunk ki, és a hajó oldalfala mentén himbálóztunk, amikor felborult. Olyan volt, mint egy filmben” – számolt be élményeiről.

Helikoptereket, repülőket és búvárokat is bevetettek a mentési munkálatokban, s a brazil hadsereg ötven katonáját is mozgósították a túlélők keresésére.

Tisztségviselők szerint a baleset helyszíne egy nehezen megközelíthető térségben van. A mentőhelikoptereknek kilenc órába telt, míg a térséget elérték.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában