bűnszervezet

2020.02.26. 22:58

Több mint kétszáz szexrabszolgát és kényszermunkást szabadítottak ki Nigerben

A kiszabadított áldozatok között 46 gyerek is volt, akiket szállókban és nyomornegyedekben kényszerítettek prostitúcióra.

A nigeri rendőrség 232 szexrabszolgát és kényszermunkást szabadított ki bűnözők markából egy nagyszabású akció során a nyugat-afrikai ország fővárosában, Niameyben – közölte az Interpol szerdán.

A kiszabadított áldozatok között 46 gyerek is volt – a legfiatalabbak tízéves lányok -, akiket szállókban és nyomornegyedekben kényszerítettek prostitúcióra. A fiatalok jelentős része nigeri állampolgár. Száznyolcvan ghánai férfit pedig az interneten meghirdetett állásokkal kecsegtették a bűnözők, amikor azonban megérkeztek Nigerbe, elvették irataikat, megfosztották őket szabadságuktól és kényszermunkára fogták őket. Voltak olyanok is, akiket családjuktól ragadtak el és arra kényszerítettek, hogy buszmegállókban és piacokon alamizsnát kérjenek.

A rendőrség 18 feltételezett embercsempészt is őrizetbe vett.

A Sarraounia fedőnevű műveletben – január végén tíz nap alatt végrehajtott sorozatos rajtaütésekben – több mint száz rendőr vett részt – ismertette a nemzetközi rendőri szervezet, amely közreműködött az akcióban.

„Észben kell tartanunk, hogy azért akartak munkát találni, hogy családjaikat támogassák, de aztán hirtelen rabszolgasorba kerültek” – mondta Stephen Kavanagh, az Interpol rendőri szolgálatának vezérigazgatója a Reuters hírügynökségnek.

„A Sarraounia művelet különböző bűnszervezeteket és csempészútvonalakat tárt fel” – közölte Barka Dankassoua nigeri rendőrfőnök.

Niger forrása és egyben tranzitországa az afrikai emberkereskedelemnek az országon áthaladó nagyszámú migráns miatt.

Niamey 2016-tól az Európai Unió nyomására keményen fellép az illegális bevándorlás feltartóztatása érdekében. Szakértők szerint mindez a kizsákmányolás fokozottabb veszélyének teszi ki a migránsokat, akik rá vannak kényszerülve, hogy titokban – embercsempészek segítségével – keljenek át az országon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában