Trianon 100

2020.06.07. 22:36

Tiltakozik a Fidesz Ferencváros polgármesterének történelemhamisítása ellen

Baranyi Krisztina ugyanis úgy fogalmazott: minden második magyarországi lakosnak egyszerűen nem volt elég vonzó a magyar nemzeti ajánlat.

Felháborító, hogy Baranyi Krisztinának a trianoni békediktátum egy szimpla békeszerződés, amelyről azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy ez a szomszédainknak „nyereség, ünnep” – írta közleményében a ferencvárosi Fidesz. Az írásban kitérnek arra, hogy a ferencvárosi polgármester történelemhamisítást követett el, amikor úgy fogalmazott: minden második magyarországi lakosnak egyszerűen nem volt elég vonzó a magyar nemzeti ajánlat – írja a Magyar Nemzet.

Az már korábban kiderült, hogy Ferencváros új vezetőségének semmi sem szent: gúnyolódnak a koronavírus idején kiemelt feladatot ellátó operatív törzs munkáján, kigúnyolják a kerület címerét. Most pedig – a magyarság egyik legnagyobb tragédiájának 100. évfordulóján – Baranyi Krisztina polgármesternek fontosabb „mások” elfogadása, szomszédaink területi nyereségének megértése, a migránsok befogadása, mint a magyar nemzeti érzelmek – háborodott fel közleményben a Ferencváros Fidesz–KDNP képviselőcsoportja. Hozzátették: felháborító, hogy Baranyi Krisztinának a trianoni békediktátum egy szimpla békeszerződés, amelyről azt is fontosnak tartotta kiemelni – s ezt kifejezetten ízléstelennek és sértőnek tartják –, hogy ez szomszédainknak „nyereség, ünnep”.

„Ezen a napon tényleg ezt kell hangsúlyozni?” – tették fel a kérdést. A jobboldali párt kifogásolja, hogy Baranyi szerint „minden második magyarországi lakosnak egyszerűen nem volt elég vonzó a magyar nemzeti ajánlat”. Kijelentése azt sugallja, mintha a magyar álláspontnak esélye lett volna befolyásolni a végső döntést, ami már egyszerűen történelemhamisítás – írja a közlemény. Majd úgy folytatják: tiltakoznak Baranyi beszédének említett elemei ellen, a polgármester szavai pedig azért is érthetetlenek és felháborítóak, mert Ferencvárosban Trianon sosem volt pártpolitikai kérdés. Ezt a négy – 100 éve elszakított – testvérvárossal (Királyhelmec, Beregszász, Sepsiszentgyörgy, Magyarkanizsa) való máig élő kapcsolat is bizonyítja, ahogyan az is, hogy kiválasztásukat annak idején teljes konszenzus kísérte – írta a ferencvárosi Fidesz, majd feltették a kérdést: „Belegondolt Baranyi Krisztina vajon abba, hogy szavai milyen hatással lesznek a testvérvárosainkkal való kapcsolatunkra?”

Baranyi Krisztina nemzetromboló, hazaárulást súroló szavait visszautasítjuk – s mivel úgy tűnik, hogy az ilyen megemlékezéseket saját politikai eszméinek propagálására használja, rendezvényein a jövőben sem kívánunk részt venni, zárta közleményét a helyi Fidesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában