vita az atomalkuról

2021.04.03. 17:13

Teherán elutasítja az atomprogramja miatt elrendelt szankciók fokozatos feloldását

Irán továbbra is ragaszkodik az összes amerikai szankció feloldásához.

Irán elutasítja az ország ellen elrendelt büntetőintézkedések fokozatos feloldását – jelentette szombaton a Press TV angol nyelvű iráni hírtelevízió a teheráni külügyminisztérium által közzétett állásfoglalást idézve.

„Az Iráni Iszlám Köztársaság politikájának végleges álláspontja valamennyi amerikai szankció feloldása” – idézte Szaíd Hatibzadeh külügyi szóvivőt az állami hírtelevízió honlapja.

A Teherán és a hat nagyhatalom között 2015-ben Bécsben aláírt atomalku részesei kedden tanácskoznak az osztrák fővárosban.

Az iráni külügyi szóvivő egy nappal azután beszélt a szankciók fokozatos feloldásának elutasításáról, hogy Ned Price amerikai külügyi szóvivő közölte: az amerikai kormányzat „beleegyezett, hogy részt vesz a kedden kezdődő bécsi tárgyalásokon az európaiakkal, az oroszokkal és a kínaiakkal, hogy megvitassák Washington és Teherán kölcsönös visszatérését a szerződéshez”.

Jalina Porter, a tárca helyettes szóvivője pedig pénteken közölte, hogy az iráni atomprogramról megkötött szerződés újbóli érvényesítéséről szóló jövő heti bécsi tárgyalások napirendjén „azok a nukleáris téren meghozandó lépések lesznek, amelyet Iránnak meg kell tennie a szerződés újbóli betartása érdekében, akárcsak az esetleges szankcióenyhítések, amelyeket az Egyesült Államoknak az iráni kötelezettségvállalásokhoz való visszatérés érdekében kell bevezetnie”.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter felszólította szombaton Teheránt, hogy mutatkozzon konstruktívnak a bécsi tárgyalásokon.

Mohammad Dzsavád Zaríffal, az iráni diplomácia vezetőjével folytatott szombati telefonbeszélgetésén Le Drian közölte: Franciaország egyszerre pragmatikusan és igényesen fog eljárni a tárgyalásokon. Jean-Yves Le Drian szerint az európai trojka – Párizs, Berlin és London – konstruktív szerepet játszott a tárgyalások felújításában és valamennyi részes fél, közöttük Washington készségét nyilvánítja az atomalkuhoz, hivatalos nevén a Közös Átfogó Cselekvési Tervhez (JCPOA) való visszatérésre.

A JCPOA-t aláíró országok pénteken virtuális értekezletet tartottak, amelyen kifejezték készségüket, hogy pozitívan járnak el az Egyesült Államoknak a szerződésbe való visszatérése érdekében.

Irán, valamint hat nagyhatalom, az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Egyesült Államok, Kína, Oroszország, Franciaország, Nagy-Britannia) valamint Németország 2015-ben Bécsben írt alá szerződést, amelyben Teherán vállalta atomprogramja korlátozását a gazdaságát sújtó nemzetközi szankciók fokozatos feloldása ellenében. Donald Trump akkori amerikai elnök 2018-ban kiléptette országát a szerződésből, amire válaszul Irán fokozatosan felhagyott kötelezettségvállalásai teljesítésével és sorra átlépte a szerződésben megszabott, a tárolt dúsított urán mennyiségére, az urándúsítás szintjére és az urándúsításhoz engedélyezett centrifugák kategóriájára vonatkozó korlátozásokat.

A demokrata párti Joe Biden amerikai elnökké választásával felmerült a remény, hogy Washington visszatér az atomalkuhoz.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes pénteken elutasította a közvetlen találkozást az Egyesült Államok képviselőivel a bécsi egyeztetéseken. „Az Egyesült Államok nem fog részt venni olyan tanácskozáson, ahol Irán is jelen van, ideértve a közös bizottság ülését, és ez biztos” – húzta alá a tárcavezető-helyettes.

A Teherán és Washington közötti egyeztetésben Bécsben így az európai aláíró országok közvetítenek. Ezért az Egyesült Államok küldöttsége nem ugyanabban a teremben tartózkodik majd, mint a többi aláíró országé.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában