Lelki egyensúly

2019.07.25. 12:32

Szülői ágyakat kap harminckét kórház

A beteg gyerekükkel kórházban tartózkodó szülőknek szerzett be az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 379 ágyat, amelyeket 32 intézményben osztanak szét – jelentette be az ÁEEK főigazgatója csütörtökön Budapesten.

Budapest, 2013. január 14. Baranyai Nikolett ápolónõ (j) hörgõtágító gyógyszert ad Norbinak (k) a Heim Pál Gyermekkórház belgyógyászati osztályán 2013. január 14-én. Balra a kisfiú édesanyja, Riesz-Rókusfalvy Zsófia. A fõvárosi egészségügyi intézmény elsõ helyen végzett az Év kórháza-díj szavazáson az ellátás kategóriában. A Házipatika.com által nyolc éve alapított Év kórháza-díj odaítélésérõl maguk a betegek dönthettek egy két hónapon át tartó internetes szavazáson, amelyen az állami finanszírozással mûködõ fekvõbeteg-intézményeket értékelték. Öt kategóriában szavazhatott a közönség. MTI Fotó: Bruzák Noémi

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Gondos Miklós – az ágyakból szintén részesülő Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban – elmondta, a fenntartásukba tartozó kórházak igényei és a rendelkezésre álló források alapján 158 fotelágyat, 181 összecsukható és 40 fix ágyat terveztettek és gyártattak le, és megkezdték a kiszállításukat is.

A gyártáskor ügyeltek arra, hogy az ágyak megfeleljenek a hatályos jogszabályoknak, moshatók és fertőtleníthetők legyenek, ne akadályozzák a kórtermekben folyó munkát, és ne legyenek balesetveszélyesek

- mondta a főigazgató. Kiemelte:

a szülőknek kényelmesebb elhelyezést biztosító ágyak hozzájárulnak a szülők és a gyerekek lelki egyensúlyának megteremtéséhez.

Kérdésre válaszolva közölte, a beszerzés 42 millió forint plusz áfából valósult meg.

Bedros J. Róbert miniszterelnöki megbízott, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója úgy fogalmazott, a középpontban mindig a beteg áll, és fontos, hogy a gyógyulásnak a családtagok is aktív részesei lehessenek, ezért minden kezdeményezést támogatnak, amely a betegellátást emberibbé, komfortosabbá teszi.

Kitért arra is, hogy a kormány az elmúlt időszakban jelentős egészségügyi fejlesztésekbe kezdett, amelynek részeként kórházakat újítanak fel, fejlesztik az informatikai parkot, új orvostechnikai eszközöket szereznek be és új centrumkórházakat építenek.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában