Nemzeti érdekérvényesítés

2019.01.09. 12:10

Szijjártó Pétert választotta az Év emberének a Figyelő

Az indoklás szerint a külgazdasági és külügyminiszter ellentmondást nem tűrő kiállásának köszönhetően 2018-ban jelentősen nőtt Magyarország külpolitikai mozgástere.

A Figyelő szerkesztősége negyedik alkalommal ítélte oda az Év embere díjat, amellyel ezúttal a Szijjártó Péter képviselte külpolitikai fordulatot ismerik el – olvasható a hetilap híradásában.

A 2010 és 2014 között megteremtett politikai és gazdasági stabilitásnak köszönhetően – melyben kiemelt szerepe volt a Figyelő választásán épp tavaly díjazott Matolcsy Györgynek – a külgazdasági és külügyminiszter 2014-es hivatalba lépését követően lehetőség nyílt arra, hogy Magyarország politikai mozgástere nemzetközi szinten is növekedjen, a magyar modellt érő nemzetközi kritikákra határozottan és erőteljesen reagáljon – olvasható a lap online kiadásában.

Az értékelés szerint ennek a nemzeti érdekérvényesítésnek a szimbólumává vált Szijjártó Péter, aki az elmúlt több mint 4 évben számos nemzetközi fórumon egyértelművé tette a magyar külpolitikai és bevándorláspolitikai álláspontot és a gyakori nézetellentétek ellenére is kiállt mellette.

A kezdeti értetlenséget és kritikákat követően mindenki számára világossá tette az általa felvázolt külpolitikai fordulat lényegét, a következetes érdekérvényesítés eredményeként pedig rég nem látott külpolitikai sikereket ért el hazánk.

2014-ben a kinevezése előtti bizottsági meghallgatásán Szijjártó Péter azt tűzte ki célul, hogy a magyar külpolitikát az új világrendnek megfelelően megújítsa, illetve, hogy a külpolitika feladatává váljon a magyar gazdasági érdekek érvényesítése.

Az elért eredményeket pedig mi sem példázza jobban, hogy 2018-ban a külgazdaság területén rekordokat döntött Magyarország, az elmúlt év volt minden idők legsikeresebb éve a befektetés-ösztönzés szempontjából, soha ennyi és soha ilyen nagy értékű beruházás nem érkezett Magyarországra.

2019 minden bizonnyal újabb külpolitikai csatározásokat hoz, az európai parlamenti választást követően pedig hazánknak és szövetségeseinek kiemelt szerepe lesz az átalakuló brüsszeli politikában, amelyhez elengedhetetlen az eddigi külpolitikai irányvonal folytatása.

Borítókép:

Lánczi Tamás, a Figyelő főszerkesztője átadja a díjat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek

Forrás: figyelo.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában