Jó kapcsolatok

2020.11.03. 18:27

Szijjártó: Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett

Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett, és nemmel szavaz az ENSZ-ben az Izraelt alaptalanul kritizáló javaslatokra – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.

A Bangkokban tartózkodó miniszter bejegyzésében azt írta, nemrég telefonon beszélt Gabi Askenázi izraeli külügyniniszterrel, aki arról tájékoztatta, hogy az ENSZ Közgyűlése újra Izrael-ellenes határozatokat akar elfogadni.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott:

Sajnos ez egy évek óta bevett gyakorlat, szerintünk azonban ennek semmi értelme nincsen, csak a közel-keleti feszültségek további szítására alkalmas.

Hozzátette: biztosította az izraeli külügyminisztert arról, hogy Magyarország továbbra is kiáll Izrael mellett.

Továbbra is azt gondoljuk, hogy Izraelnek joga van a tisztességes és kiegyensúlyozott megközelítéshez. Ezért természetesen idén is nemmel fogunk szavazni az Izraelt alaptalanul kritizáló javaslatokra

írta.

A külgazdasági és külügyminiszter megemlítette azt is, hogy Gabi Askenázival arról is beszéltek, jó lenne együttműködni a koronavírus elleni oltóanyag előállítása során, erre az izraeli miniszter abszolút nyitott volt, és a technikai részleteket folyamatosan egyeztetni fogják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában