Rossz emlékek

2019.03.19. 17:50

Sosem látott felvétel került elő hazánk német megszállásáról

A felvétel egy korabeli portugál filmhíradóból származik, és azt a látszatot kelti, mintha a német csapatok egyszerűen megsegíteni érkeztek volna hazánkat a Szovjetunióval szemben.

Forrás: mandiner.hu

A portál publicistája, a filmet először közzétevő Veszprémy László Bernát szerint minden bizonnyal néhány nappal a német megszállást követően leforgatott filmanyagról van szó. Egyrészt a felvételek március 15-i jelzettel érkeztek Portugáliába. Aztán az is kevéssé tűnik valószínűnek, hogy a megszállás pillanataiban forgatták volna, hiszen a német csapatok alapvetően ellenállásra számítottak, a felvételen azonban egy magyar rendőr kedélyesen beszélget egy német katonával. Kétségessé teszi a forgatás idejét az is, hogy a németek hajnalban, egy esős napon szállták meg Budapestet, azonban a felvételeken láthatóan tömegek vannak az utcákon fényes nappal – olvasható a Mandiner cikkében.

Abban biztosak lehetünk, hogy az utcai jelenetek valóban Magyarországon készültek, erre utalnak filmkockákon megjel olvasható magyar boltfeliratok és korabeli plakátok.

A film szövege így szól:

„Jó szándékkal és együttérzéssel érkeznek német csapatok Magyarországra, hogy megsegítsék a magyar nemzetet a bolsevizmus elleni harcban! Az út Budapestre…Kastélyok a Duna felett Budapesten”.

Veszprémy szerint a propagandafilm talán legérdekesebb része a magyar lakosság németek iránti szimpátiájának erőltetése. A korabeli visszaemlékezések azonban nagyon vegyes képet mutatnak ilyen téren, és számos korabeli német jelentés is a lakosság részéről való hűvös fogadtatásról számolt be. Ez persze nem jelenti azt, hogy a korabeli magyar állam közigazgatásának döntő többsége nem választotta volna a kollaborációt, ám fájdalmas tény, hogy máig a náci propaganda által kiötlött kép él sokakban a magyar civil lakosság milliós tömegeiről – hívja fel a figyelmet a sajnálatos jelenségre az írás.

Borítókép: részlet a Veszprémy László Bernát által közzétett, Magyarország német megszállásáról készült archív propagandafilmből

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában