hatékony fellépés

2020.01.11. 09:09

Soron kívüli büntetőeljárást rendeltek el a gyermekotthoni bántalmazás ügyében

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma korábban azt közölte, hogy Fülöp Attila, a minisztérium szociális ügyekért felelős államtitkára belső vizsgálatot indított a Zita Speciális Gyermekotthonban történt esettel összefüggésben.

Elfogta a rendőrség pénteken a kaposvári gyermekotthonban történt bántalmazás másik gyanúsítottját – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrségi honlapon.

A körözött 16 éves fiatal bűnügyi őrizetbe került, és kezdeményezték letartóztatását. A gyanú szerint ő követte el a bántalmazást, a bűncselekményről a felvételt a korábban elfogott és kihallgatott társa készítette – olvasható a közleményben.

A főkapitányság azt írta, hogy a kaposvári kapitányság súlyos testi sértés kísérlete miatt nyomoz, a nyomozók kihallgatták a sértettet és tanúkat is meghallgattak a gyermekotthonban.

Jelezték, hogy miután a nyomozóhatóság tudomást szerzett az esetről, hivatalból, soron kívül büntetőeljárást rendelt el, és azonnal megkezdte az ügy körülményeinek vizsgálatát.

A közleményben azt írták, hogy az államtitkár – akinek pénteken jutott tudomására a közösségi médiában a bántalmazásról megjelent felvétel – tájékoztatást kért a gyermek jelenlegi állapotáról és vizsgálat lefolytatására utasította az intézményt fenntartó Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatóját.

Hangsúlyozták: a gyermekvédelemben is zéró tolerancia érvényes a bántalmazással szemben.

A közösségi médiában megjelent videón az látható, hogy egy fiú a szobatársát üti és rúgja, a videó készítője pedig nevetve követi az eseményeket – olvasható a Sonline.hu oldalán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában