Járvány

2020.05.06. 10:31

Roma önkormányzat: ne riogasson, hanem segítsen a mohácsi polgármester!

A rászoruló mohácsiak több lehetőségtől, többek között ingyenesen kiosztható vetőmagoktól, szerszámoktól, palántáktól is elestek, elesnek, mert Csorbai Ferenc, Mohács MSZP-s polgármestere nem intézkedik, nem reagál a megkeresésekre – állítja Kovács István, a helyi roma önkormányzat elnöke, megyei közgyűlési képviselő. A kisebbségi vezető videóüzenetben követelte a polgármestertől, ne riogassa a mohácsiakat, hanem segítse a rászorulókat. Ahogy fogalmazott: tessék már felébredni!

Százötven élelmiszercsomagot osztott szét a rászorulók körében a napokban a Mohácsi Roma Önkormányzat, ennél azonban jóval többeknek lenne szükségük segítségre – közölte Kovács István a pecsiujsag.hu tudósítása szerint.

- Ezt nem nekünk kellene megoldanunk, nem a mi feladatunk, hanem a polgármesteré. Nem ennyi csomagra lenne szükség, hanem sokkal többre

- fogalmazott a kisebbségi vezető Csorbai Ferenchez intézett videóüzenetében.

- Az a szomorú, hogy ez az ember semmi ilyesmit nem old meg. Megértjük, hogy sokan felháborodtak, hogy ha az egyiknek jut, a másiknak miért nem, de a roma önkormányzat csak azt oszthatja szét, amit másoktól kap – tette hozzá.

Kovács István kifejtette, tudomása szerint

a rászoruló mohácsiak több lehetőségtől, többek között ingyenesen kiosztható vetőmagoktól, szerszámoktól, palántáktól is elestek, elesnek, mert Csorbai Ferenc nem intézkedik, nem reagál a megkeresésekre.

- Nem riogatnia kellene a mohácsiakat azzal, hogy a város koronavírus-gócpont lett, hanem cselekedni. A veszélyhelyzetben a képviselő-testület felhatalmazása nélkül is gyakorlatilag mindenben egyedül dönthet. Szép dolog, hogy maszkot oszt, néhány család tabletet kap, hogy ezzel segítsék az otthoni tanulást, de attól még ezek az emberek éhesen kelnek, éhesen fekszenek.

Miért nem lép a polgármester, miért alszik? Tessék felébredni! Felszólítom, hogy minden egyes családnak, aki rászorul, tessék segíteni! Mi, a roma önkormányzat követeljük, hogy tessék ezt megoldani!

- szólította fel a polgármestert a roma képviselő.

Hozzátette, nekik is az a céljuk, hogy munkából tudjanak megélni az emberek, bízik benne, hogy hamarosan eljön az az időszak, amikor nem azon veszekednek az emberek, ki kap csomagot és ki nem, addig azonban Mohács polgármesterének kötelessége segíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában