Németország

2017.10.31. 22:23

Robbantani akarhatott az őrizetbe vett szír migráns

Robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt őrizetbe vettek egy szíriai férfit kedden a németországi Schwerinben. Thomas de Maiziere német belügyminiszter tájékoztatása szerint a hatóságok súlyos támadást előztek meg az elfogással. A gyanúsított menedékkérőként érkezett 2015 őszén.

Az ügyészség szerint a 19 éves gyanúsított szélsőséges iszlamistaként legkésőbb idén júliusban elhatározta, hogy pokolgépes merényletet hajt végre azért, hogy a lehető legtöbb ember életét kioltsa. A robbanószerkezet összeállításához szükséges vegyi anyagok és eszközök beszerzését el is kezdte. Azt egyelőre nem tudni, hogy kiválasztotta-e a támadás helyszínét.

A gyanúsított elfogásával egy időben házkutatást tartottak a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi Schwerinben és Hamburgban több embernél, akiket egyelőre nem gyanúsítottként tartanak számon. Arra utaló jeleket egyelőre nem találtak, hogy a fiatalember tagja lenne valamely terrorszervezetnek – közölte az ügyészség.

A hatóságok „súlyos terrortámadást” akadályoztak meg – mondta Thomas de Maiziere belügyminiszter wittenbergi sajtótájékoztatóján. Kiemelte: ez az ügy is azt mutatja, hogy a terrorfenyegetettség továbbra is magas Németországban és Európában.

A gyanúsítottat nyár óta figyelték, így elég adatuk van ahhoz, hogy eljárás alá vonják – mondta a miniszter. Hozzátette, hogy a gyanúsított külföldi partnerszervezetek közreműködésével került a német hatóságok látóterébe.

Az ügyészség szóvivője, Frauke Köhler a házkutatások befejezése után ismertette, hogy a gyanúsított az interneten kapcsolatba lépett egy emberrel, aki a „Kalifátus katonájának”, vagyis az Iszlám Állam nevű terrorszervezet tagjának nevezte magát. Ennek a személynek a kilétét még nem ismerik, és nem tudják, hogy milyen szerepe volt a tervezett merényletben, ezért a szíriai férfit nem terrorszervezetben viselt tagsággal, hanem állam elleni súlyos, erőszakos bűncselekmény előkészítésével gyanúsítják.

Elmondta, hogy a gyanúsított az interneten adatokat gyűjtött a pokolgépek készítéséről, és ennek alapján beszerzett számos eszközt, amelyek alkalmasak robbanószerkezet előállítására.

A fiatalember 2015 őszén menedékkérőként érkezett Németországba – közölte a Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományi belügyminisztérium. Kérelmét 2016 februárjában nyújtotta be, két hónappal később úgynevezett oltalmazotti státuszt kapott. Ez azoknak jár, akik nem felelnek meg a menekültkénti elismerés feltételeinek, de nem lehet hazaküldeni őket, mert hazájukban súlyos sérelem érheti őket.

A tartományi belügyminisztérium közleménye alapján a gyanúsítottnak korábban nem volt rendőrségi ügye. Elfogása azt mutatja, hogy „szorosan nyomon követjük mindazokat, akikkel kapcsolatban arra utaló adataink vannak, hogy konkrét veszélyt jelenthetnek” – emelte ki a tárca vezetője, Lorenz Caffier.

Az előző héten ismertetett adatok szerint az utóbbi években megsokszorozódott a szövetségi legfőbb ügyészségnél terrorizmus gyanúja miatt indított eljárások száma. Az idén már 900-nál is több eljárást indítottak, szemben a tavalyi 250-nel. Peter Frank szövetségi legfőbb ügyész szerint az új ügyek száma az év végére az ezret is elérheti. Az esetek számának meredek emelkedését mutatja, hogy 2013-ban még csak 68 eljárást indított terrorgyanú miatt szövetségi legfőbb ügyészség.

A növekedés túlterheli a terrorista szervezetek, tagjaik és támogatóik elleni eljárások irányításáért felelős hatóságot, ezért idén nagyjából 300 ügyet átadtak a tartományi ügyészségeknek, hogy a legfontosabb esetekre összpontosíthassák erőiket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában