a közös tudás összekötő ereje

2017.09.20. 15:06

Rétvári: határokat léphetünk át a digitális oktatással

Az anyagok a külföldön élő magyar gyermekek számára is elérhetőek lesznek, és a nemzetegyesítésnek is fontos részeivé válnak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a jövő héten első alkalommal megrendezendő Digitális Oktatási Konferencia és Kiállítás (DOKK) szerdai budapesti beharangozó sajtótájékoztatóján.

Rétvári Bence megjegyezte: egy nehezebb és egy jobb helyzetű iskola „ugyanazt a tartalmat ugyanazokkal az impulzusokkal tudja ugyanabban a digitális környezetben átadni”, az oktatási anyagok pedig a határon túl, akár a diaszpórában élő magyar gyermekek számára is elérhetők.

Ami a nemzeti köznevelési portálra felkerül, az mind ingyenesen elérhető tartalom, mert a közjót építi, a közös tudásunk része – hangsúlyozta az államtitkár, fontosnak nevezve, hogy így a korábbinál sokkal többen juthatnak hozzá ezekhez az anyagokhoz.

A digitális tananyagok a digitális nemzetegyesítésnek is fontos részei – fogalmazott Rétvári Bence, aki kiemelte a közös tudás, műveltség összekötő erejét.

Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos közölte: a kormány által tavaly elfogadott digitális oktatási stratégia kidolgozását és végrehajtását teljes körű szakmai egyetértés övezi. Hozzátette, hogy a világ kevés államában van ilyen program.

Két-három év múlva az eszközellátottság tekintetében nem lehet majd a magyar köznevelési, szakképzési intézményekre ráismerni – jelentette ki a miniszterelnöki biztos, megjegyezve, hogy a hazai rendszer büszkén vállalhatja az összevetést az osztrákkal, a hollanddal vagy a finnel.

Horváth Ádám, a Digitális Pedagógiai Módszertani Központ divízióvezetője a sajtótájékoztatón közölte, hogy szeptember 29-én a Budapesti Műszaki Egyetem informatikai karának épületében három helyszínen, 35 előadóval 32 digitális mintaórát mutatnak be az érdeklődő diákoknak, pedagógusoknak és szülőknek.

Kitért arra, hogy a program októberben jövő áprilisig tartó, minden tankerületet érintő országjárásra indul.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában