bangladesi sziámi ikrek

2019.09.11. 16:26

Rabeya már játszik és énekel

Rukaya azonban továbbra is altatásban van a többszörös szövődmények miatt.

Forrás: Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány

A hétvégén utaznak a magyar orvosok Bangladesbe, hogy tovább folytassák az augusztus elején szétválasztott ikerpár, Rabeya és Rukaya kezelését – írja a Ripost. A 3 éves kislányok a legfrissebb hírek szerint egész jól vannak: olyannyira, hogy Rabeya már el is hagyhatta az intenzív osztályt.

„A kislány már jól van, játszik és énekel az édesanyjával, így az orvoscsapat már meg is tudja kezdeni a rehabilitációját” – tudta meg a lap Sándor Alexandra Valériától, a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány sajtósától. „Rukaya azonban továbbra is altatásban van a többszörös szövődmények miatt. Van azonban remény, mert lehet nála ébredésre utaló jeleket érzékelni.”

Ez a helyzet teljesen természetes, hiszen hatalmas beavatkozáson estek át nem is olyan régen. Miután dr. Hudák István kettéválasztotta az agyukat ellátó fő verőeret, és dr. Pataki Gergely lehetővé tette a koponyájuk saját bőrrel való befedését, dr. Csókay András 33 órás műtéttel operálta szét őket. A beavatkozás alatt háromszor is súlyos vérzés lépett fel, a lányok életveszélybe kerültek, amit az aneszteziológusok hárítottak el.

„A műtét során mindig több orvos dolgozott egyszerre az előre meghatározott műtéti rend szerint. Mindannyiuknak volt már hosszabb műtétek során szerzett tapasztalata: ilyenkor megvannak a bevált technikák, amelyek segítenek a koncentrációban. Az orvosok jóformán nem is érzékelték az idő múlását, hiszen minden külső tényező megszűnt számukra, csak az ikrekre fókuszáltak. Csókay és Pataki doktornak is az segített a hit jelentette lelki háttér mellett, hogy kitartó tudományos munkával mindvégig szem előtt tartotta a célt, ami nem volt más, mint megteremteni egy jobb életminőség esélyét a két kislánynak” – tudta meg a Ripost a sajtóstól a kulisszatitkokat.

Miután Csókay András és Pataki Gergely doktor, valamint a csapatuk a hétvégén visszatér Bangladesbe, megvizsgálják a gyerekeket, újra értékelik a helyzetet, és megbeszélik, milyen kisebb műtétekre van szükség a továbbiakban ahhoz, hogy a felépülésük a lehető legnagyobb biztonsággal elindulhasson.

„A következő nagyobb beavatkozás előreláthatólag a koponyacsont pótlása lesz télen. Addig is az ikrek állapotát folyamatosan figyeljük, és az Operation Freedomnak elnevezett szétválasztó műtét folytatását ennek megfelelően tervezzük. A teljes rehabilitációjuk azonban több évig fog tartani” – fogalmazott Sándor Alexandra.

A csapathoz két újabb magyar szakember csatlakozik: a Semmelweis Egyetem rektora felajánlotta, hogy Bangladesbe küld egy, a Pető intézetben kiképzett konduktort és gyógytornászt, hogy ők is segítsék a lányok felépülését.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában