bíróság

2019.12.19. 11:16

Pert indítottak a belga állam ellen

Pert indított egy anya a belga állam ellen, mert kiskorú fiát nem tartóztatták fel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, amikor középiskolás osztálytársával útnak indultak, hogy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezethez csatlakozzanak – közölte a helyi sajtó csütörtökön.

A beszámolók szerint az akkor 16 éves Ismail Iddoub és osztálytársa, Fernand Blum 2013 áprilisában szállt fel egy Isztambulba tartó repülőgépre Brüsszelben.

Fernand néhány hónap múlva hazatért, Ismailról 2017 óta nem érkeztek hírek. Feltételezések szerint a terrorszervezet kötelékében vívott harcokban veszthette életét bátyjához, Zacharia Iddoubhoz hasonlóan, aki alig néhány hónappal korábban, 23 évesen csatlakozott az Iszlám Államhoz.

Alexis Deswaef, a dzsihadista testvérek anyjának ügyvédje szerint a „Szíriába vezető út kapujának” számító brüsszeli repülőtéren dolgozó hatóságoknak gyanút kellett volna fogniuk a fiatalok utazási szándékáról, noha szülői engedélyt mutattak be arról, hogy kiskorúként egyedül utazhatnak. Indoklása szerint az engedély a fiatalok hamisítványa volt, amit az is bizonyít, hogy azt Ismail számítógépére letöltve találták meg.

A belga állam ügyvédje, Bernard Renson szerint, mivel a Brüsszel város honlapjáról letöltött szülői igazolást kinyomtatták, nincs bizonyíték arra, hogy azt nem a szülők maguk látták el kézjegyükkel. Továbbá az anya késve értesítette a rendőrséget fia távozásáról, a török hatóságoknak így nem állt rendelkezésre elegendő idő ahhoz, hogy feltartóztassák Ismailt, mielőtt Szíriába ér.

A felperes összesen 60 ezer euró (19,2 millió forint) kártérítést követel a belga államtól. Ítélet februárban várható.

A belga sajtó úgy tudja, hogy a fiatalok Jean-Louis Denis prédikátor köréhez tartoztak, akit szombaton tiltottak ki a belga főváros Molenbeek negyedéből, amiért muzulmán fiatalokat maga köré gyűjtve radikális, gyűlöletkeltő tanokat hirdetett. A prédikátor korábban öt évet ült börtönben dzsihadista propaganda terjesztése miatt, illetve azért, mert belgiumi fiatalokat próbált rávenni arra, hogy Szíriába utazzanak, és ott csatlakozzanak az Iszlám Állam terrorszervezethez.

A La Libre Belgique című belga napilap pedig arról tájékoztatott, hogy a brüsszeli büntetőbíróság csütörtökön az Iszlám Állam három néhai dzsihadista harcosának özvegyeit távollétükben öt év börtönre ítélte, és megfosztotta belga állampolgárságuktól.

A három nő egyike jelenleg útban van Belgium felé – írták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában