Ország-világ

2021.07.21. 21:59

Pegasus-ügy: a BM szerint ismeretlen szervezet gerjeszti a nemzetközi botrányt

Mindez Pintér Sándor belügyminiszter Ungár Péternek adott válaszából derült ki.

Kivizsgálják-e, hogy milyen szervezetek kémkednek a magyar politikusok és közéleti szereplők után? – tette fel a kérdést Ungár Péter a belügyminiszternek. Az LMP politikusa a Pegasus-üggyel összefüggésben kért tájékoztatást Pintér Sándortól – írja a Magyar Nemzet. A belügyminiszter írásos válaszában kijelentette:

„A BM a jelenleg rendelkezésére álló adatok alapján egy – eddig ismeretlen szervezet által – nemzetközileg gerjesztett botrányt feltételez, amelynek középpontjában nem Magyarország titkosszolgálatai állnak.”

Pintér leszögezte, Magyarország demokratikus jogállam, nemzetbiztonsági védelmét a Belügyminisztérium látja el. Feladatának teljesítése érdekében – az alkalmazott eszközök és módszerek tekintetében – a hatályos jogszabályok betartásával jár el. Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik.

„Kijelentem, 2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak. A lefolytatott ellenőrzések eredményei alátámasztják állításom” – hangsúlyozta válaszában a belügyminiszter, aki jelezte, konkrét kérdésekre hajlandó válaszolni az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága zárt ülésén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában