Pedagógus-béremelés

2018.01.04. 11:12

Palkovics László: idén több pénz jut az oktatásra

Folytatódnak az iskolafejlesztések, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedések és az iskolai eszközvásárlások – mondta Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön.

Mint hangsúlyozta: a 2013 és 2017 között végrehajtott pedagógus-béremelésnek köszönhetően a pedagógusok is nagyobb anyagi megbecsülésben kezdhetik az új évet, mára átlagosan 50 százalékkal emelkedett a bérük.

Ismertetése szerint 2018-ban 572 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben. Tavalyhoz képest pedig több mint 130 milliárd forinttal több jut az oktatás fejlesztésére, ezzel eléri a 2000 milliárd forintot a teljes oktatási rendszerre fordított éves támogatási összeg.

Palkovics László közölte: tovább folytatódnak az iskolafejlesztések.

2018-ban 126 milliárd forint összegben mintegy 540 iskolában valósulnak meg fejlesztések és több mint 16 milliárd forint értékben épülnek új tornatermek, tanuszodák és tantermek, így a közeljövőben lezáruló 82 beruházáson felül további 75 településen indulhat ilyen fejlesztés.

További mintegy 53 milliárd forint értékű iskola- és óvodafejlesztés valósul meg a megyeszékhelyeken a Modern városok program keretében.

Jelentős eszközvásárlások is segítik a pedagógusok munkáját: a Klebelsberg Központ 14 ezer számítógépet, ugyanennyi monitort, 6 ezer laptopot és 7 ezer projektort vásárolt az iskolák számára – sorolta. Tavasszal várhatóan további 70 ezer informatikai eszköz – közte csaknem 46 ezer tanári és tantermi laptop, 24 ezer tanulói tablet és 800 tárolószekrény, továbbá 8 ezer tantermi megjelenítő eszközt adnak az iskoláknak.

Az államtitkár jelezte: a pedagógusok is nagyobb anyagi megbecsüléssel nézhetnek az újév elé, hiszen a 2013 és 2017 között végrehajtott pedagógusbér-emelésnek köszönhetően mára átlagosan 50 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, legutóbb tavaly ősszel. Erre a célra eddig 350 milliárd forintot fordítottak – közölte, kifejtve, hogy egy pályakezdő – egyetemi végzettséggel rendelkező – pedagógus öt éve 130 ezer forintot keresett, tavaly szeptembertől már 203 ezer forintot visz haza, ami 73 ezer forinttal magasabb összeg.

Egy 20 éve dolgozó – egyetemi végzettséggel rendelkező – pedagógus a béremelés előtt 173 ezer forintot keresett, míg tavaly szeptembertől csaknem a dupláját, 335 ezer forintot vihet haza.

A jelentős béremelésnek és a kiszámítható életpályának köszönhetőn egyre több fiatal látja kiszámíthatónak, vonzónak a pedagógusi pályát, 30 százalékkal nőtt a pedagógusképzésre jelentkező fiatalok száma – mondta.

Palkovics László hangsúlyozta: az idei többletforrás a köznevelés területén valamennyi fenntartó számára biztosítja a béremelésekből és pedagógus életpálya bevezetéséből fakadó kiadásokat, az első ingyenes nyelvvizsga finanszírozásának hátterét, megnöveli az állami intézmények és táborhelyek felújítására rendelkezésre álló összegeket, a felsőoktatás területén pedig a januári újabb 5 százalékos illetményemelés fedezetén túl további 15 milliárd forinttal növeli a költségvetési forrásból kutatás-fejlesztés céljára rendelkezésre álló tételek nagyságát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában