Kancelláriarendszer

2019.09.06. 13:06

Palkovics: az a cél, hogy a magyar fiatalok jobb egyetemeken tanulhassanak

Magyarország évről évre egyre többet, 2010-hez képest 660 milliárd forinttal költ többet oktatásra, mint előtte.

A kormányzat célja, hogy a magyar fiatalok jobb és versenyképesebb egyetemeken tanulhassanak és értékes diplomát szerezzenek, amivel megállják majd a helyüket az életben és a munkaerőpiacon – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, akinek tárcája immár a felsőoktatás területét is felügyeli.

A politikus a napilap pénteki számában megjelent interjúban elmondta,

Magyarországon nincs diplomás-munkanélküliség, úgy tűnik tehát, hogy megfelelően tudjuk működtetni a gazdaságunkat annyi egyetemet végzett munkavállalóval, amennyi jelenleg kikerül a felsőoktatásból hazánkban.

A miniszter szerint fontos, hogy a gazdasági szereplőkkel való együttműködésből is érkezzenek források az egyetemekre, amire a Corvinus átalakítása révén is sor kerülhet majd.

Hozzátette: egy dolgot mindenképpen tisztázni szükséges, ahogy eddig, ezután is lesz arra lehetőség, hogy ingyenes képzést nyújtson az egyetem, amelyet a Corvinus-ösztöndíj fog a jövőben a hallgatók részére biztosítani.

Palkovics László kiemelte, hogy Magyarország évről évre egyre többet, 2010-hez képest 660 milliárd forinttal költ többet oktatásra, mint előtte.

Az egyetemek finanszírozása és működése a kancelláriarendszernek köszönhetően stabil, jelenleg 240 milliárd forintos tartalékaik vannak.

Az EU azt a célt tűzte ki, hogy a tagállamokban a 28 és 34 éves korosztályban negyven százalék rendelkezzen felsőoktatási diplomával. Magyarországon most több mint 31 százalék diplomás ebben a korosztályban.

Az akadémiai kutatóhálózat kapcsán Palkovics László emlékeztetett, a jövő évi költségvetésben az állami hozzájárulás 32 milliárd forinttal emelkedik. Ez jelentős, huszonöt százalékos növekedés, ami reményei szerint a jövőben folytatódik, mivel 2021-ben és 2022-ben is több forrást fordítanak majd kutatásra és innovációra, mint korábban.

Mint mondta, a kutatóhálózati rendszer megújítása több, a magyar gazdaság és a társadalom számára is jobban hasznosuló kutatást fog eredményezni, ennek érdekében a kormány évi 32 milliárd forinttal meg is növelte az ezt célzó forrásokat.

Több kutatás lesz, több pénzből. Az eddigi rendszer nem volt hatékony, Magyarország lemaradásban van, ezért az intézményrendszert és finanszírozást meg kell erősíteni – közölte Palkovics László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában