Ország-világ

2021.04.30. 07:15

Orbán Viktor: szombat reggeltől életbe lépnek az új szabályok – HALLGASSA MEG!

A védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt egyebek mellett megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, a mozik, a színházak és az állatkertek, a kiskorúak pedig felnőtt, nagykorú rokon kíséretében szintén látogathatják ezeket a helyeket – minderről Orbán Viktor beszélt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő közölte, hogy az oltás nemzeti ügy.

Forrás: Facebook / Orbán Viktor

Szombat reggeltől életbe lépnek az ország-újraindítás újabb intézkedései, éjfélre módosul a kijárási tilalom, a boltok és vendéglátóipari egységek pedig este 11-ig lehetnek nyitva – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Szavai szerint

a védettségi igazolvánnyal rendelkezők előtt egyebek mellett megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, a mozik, a színházak és az állatkertek, a kiskorúak pedig felnőtt, nagykorú rokon kíséretében szintén látogathatják ezeket a helyeket.

Indul a 16–18 évesek oltása

A kormányfő beszámolója szerint

csütörtök estig több mint 3 millió 900 ezer főt oltottak be, szombatra már biztosan meglesz a 4 millió beoltott, ezért léphetnek életbe az új szabályok.

Orbán Viktor közölte: döntöttek arról is, hogy a 16 és 18 év közöttieket is lehet oltani, ám csak Pfizer-vakcinával, az oltás kezdete az érettségi után, május 10-e után lesz. Hozzátette: holnaptól kell félretenni a Pfizer készítményeiből, ezért már csak a mai napon olthatnak az orvosok ezzel a vakcinával, utána pár hétig nem lesz elérhető – írja az Origo.

Fontos az egyéni felelősség

A teraszok megnyitásának és a további intézkedéseknek a kapcsán a miniszterelnök hangsúlyozta: amíg valaki nincs beoltva, addig még megfertőzhet másokat, és

az egyéni felelősség szerepét is aláhúzta.

„Nem vagyunk túl a járványon, az utolsó ütközet közben vagyunk, a szabályokat be kell tartani” – tette hozzá a miniszterelnök.

A védettségi igazolvánnyal kapcsolatban felmerültek alkotmányos vitákkal összefüggésben Orbán Viktor elmondta: miután ezeket megvizsgálták, nem látják megalapozottnak, ezért a védettségi igazolvány működni fog Magyarországon.

„Hogy ez a dokumentum a határátlépésnél miképpen működik, az egy másik történet.

Szijjártó Péter külügyminisztert felhatalmaztuk arra, hogy kétoldalú megállapodásokat kössön a számunkra fontos országokkal arról, hogy egymás védelmi igazolásait kölcsönösen elfogadjuk. Montenegróval és Szerbiával ezt meg is kötöttük, de tárgyalunk a többi országgal is, először a szomszédos országokkal, majd a többiekkel is – tudatta a kormányfő.

Elterjedt – folytatta –, hogy azokat,

akiket a kínai vakcinával oltottak be, majd nem tudnak utazni, de ez szamárság, a kínai vakcinával oltottak is szabadon utazhatnak majd a nyár folyamán.

„Biztosak lehetünk abban, hogy semmilyen korlátozás nem lesz. Akármilyen vakcinával oltottak be egy magyar embert, mindenképpen tud majd utazni” – nyomatékosította Orbán Viktor.

A miniszterelnök arra is kitért, hogy részletszabályok megalkotásával olyan csoportoknak is segítenek, mint például a 700 ezres horgásztársadalom.

Ez egy nagy siker

„Mi, magyarok ha van egy határidő, mindig az utolsó pillanatig várunk, nincs ez másképp az oltások esetében sem. Amikor a beoltottak száma eléri a nagykorúak felét, valahogyan ellanyhul az oltási kedv

– mutatott rá a miniszterelnök. – Amikor úgy érezzük, hogy jobb a helyzet, az oltásért való roham lelassul. Már odáig jutottunk, hogy több a vakcinánk és az oltási kapacitásunk, mint ahányan regisztráltak. Mi vagyunk az egyetlen ország, ami olyan állapotba jutott, hogy ha valaki vakcinát szeretne, regisztrál, odamegy és megkapja. Ez egy nagy siker, amire büszkének kell lenni” – mondta.

A parlamentben a héten döntöttek az egyetemek átalakításáról, az ellenzék azonban az Alkotmánybírósághoz fordult, mondván a kormány kiárusítja a közvagyont. – Örülök, hogy végre a víruson kívül más témák is közfigyelmet kaphatnak – kezdte válaszát Orbán Viktor, hozzátéve: normális, ha a baloldal szerint egy törvényt Alkotmánybírósággal vizsgáltat.

„De az igazság az, hogy Magyarországon rendkívül rugalmatlan felsőoktatási rend működik, azonban ma az egyetemi rangsorokat megnézve kevesebb büszkeséget találunk, mint régen, a magyar fiatalokban és elkötelezett tanárokban ennél sokkal több van. Nagyon sok okos és tehetséges ember, aki tanár is lehetne, más pályát választ, mert nincs vonzerő.

Arra jutottunk, hogy a magyar egyetemeket átalakítjuk alapítványi munkára, és miután látták, hogy ennek pozitív eredményei vannak, az egyetemek úgy döntöttek, szeretnének egy ígéretesebb rend alapján működni.”

Az oltás nemzeti ügy

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a kormánypárti gondolkodású emberek 70 százaléka oltáspárti, míg a baloldali pártok esetében 59 százalék. A baloldal oltásellenes kampányt folytat, és ezért a baloldali szavazók körében több az oltásellenes.

„Én szeretnék az összes emberhez szólni, és senki ne hallgasson a baloldali pártok oltásellenes kampányának, mert azzal nem a kormánynak, hanem maguknak ártanak.

Az oltás nemzeti ügy” – tette hozzá.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a támogatás soha nem elég, a sikerhez nem elég. A kormányfő szerint a most újranyitott üzletek nagyon nagy nehézséggel küzdenek. Az országot csak együtt tudjuk újraindítani – tette hozzá. A kormányfő elmondta, hogy hamarosan lesz egy gazdasági újraindítási operatív törzs.

A 2022-es költségvetés is az újraindításról szól. Míg a baloldali kormányok válságkezelése az elvételre épült

– tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, hogy nemzeti alapú válságkezelés folyik napjainkban. Ennek egyik része a 25 éven aluliak adómentessége. Gyorsabban érjük el a válság előtti szintet, mint amire sokan számítanak. A kormányfő szerint most nem lehet teljesíteni a kisebb hiányt, mert akkor olyan dolgokról kell lemondani, amit össze kell kapcsolni a válságkezeléssel – tette hozzá.

Tisztelet az édesanyáknak!

Orbán Viktor elmondta, hogy a távirat az életük része volt. Éppen ezért adott fel egy táviratot anyák napja alkalmából. A nőket, családanyákat gyötörte meg legjobban a válság, és látszik, hogy milyen hatalmas munkát végeztek – tette hozzá. A digitális oktatás sem egy leányregény. A kormányfő szerint amit a magyar asszonyok mutattak az elmúlt egy évben, azért minden tiszteletet megérdemelnek.

A teljes rádióinterjút itt meghallgathatja:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában