Ország-világ

2021.04.16. 07:19

Orbán Viktor: júniusra kint lehetünk a vízből (HALLGASSA MEG!)

A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, téved, aki azt hiszi, hogy oltás nélkül megússza.

Budapest, 2021. március 5. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban 2021. március 5-én. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Forrás: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Fotó: Fischer Zoltán

Az óvatosság és a fokozatosság miatt mennek először, április 19-én csak az óvodások és az általános iskolák alsós diákjai vissza az iskolába – monda Orbán Viktor pénteken reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a nyolcmillió beoltható felnőtt magyarból 3 millió 145 ezer embert már beoltottak, és hamarosan további 742 ezren megkapják a vakcinát – írja a Magyar Nemzet.

Közel vagyunk, hogy a beoltható emberek felét beoltsák, és akkor többen lesznek védettek, mint akik nem azok

– hangsúlyozta a kormányfő.

A miniszterelnök szerint a nemzeti konzultáción is az az eredmény született, hogy az iskolákat kell először nyitni. „Természetes ösztön, hogy a szülők legjobban a gyermekeket védik” – tette hozzá. Orbán Viktor elmondta, hogy a bölcsődei és kórházi statisztikák igazolják vissza, hogy helyes lépés a jövő hét eleji nyitás. Cáfolta, hogy több száz gyermek lenne kórházban, a 14 év alatti gyerekek közül 27-en vannak kórházban, lélegeztetőgépen pedig ketten. „Ez is kettővel több, mint kellene, hogy legyen” – tette hozzá. Az alsó négy osztályban nincs variálás, a szülők pedig az iskolaigazgatóhoz fordulhatnak, tőle kérhetik, hogy igazolja a hiányzást, ha nem akarják vinni a gyereket az intézménybe – tájékoztatott Orbán Viktor. „Nagy szükség van a pedagógusok munkájára, hogy folytatni tudjuk az újraindítást” – húzta alá a kormányfő.

A miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a beoltottak száma a legfrissebb adatok szerint 3 145 592 fő, a második oltást is megkapták már több mint 1 millió 300 ezren. 241 személy elhunyt, de tízezer alá csökkent a kórházban lévők száma.

Sokan, köztük külföldi politikusok is Magyarország járványkezelését bírálják, amire a miniszterelnök úgy reagált, Európában Málta után a legtöbb átoltott ember nálunk van. Mint mondta, a következő hat hét döntő lesz, hiszen meg tudjuk duplázni a beoltottak számát.

György István garantálja ezt a nyugodt, szabályozott oltáspolitikát – tette hozzá. „Kiesett több mint 500 ezer nyugati vakcina, a Janssen vakcina, és azt is elrendeltük, hogy a keleti vakcinákhoz hasonló hatósági vizsgálatokat kell elvégezni ezzel a vakcinával kapcsolatban.” Orbán Viktor elmondta, a Janssen vakcinával kapcsolatos hírek riasztóak, azért van erre szükség. „A kieső vakcinákat pótoljuk, a következő hat hétre tervezett oltásmennyiséget be tudjuk adni. Május végére, június elejére kint vagyunk a vízből” – jelentette ki a kormányfő.

„Nem tudjuk, hogy miért lenne jó, de tudjuk, hogy miért lenne rossz, ha eltörölnék az oltási regisztrációt” – fogalmazott Orbán Viktor az ellenzék felvetése kapcsán.

Hozzátette: mivel az oltás önkéntes, muszáj összegyűjteni, hogy ki kéri, hogy beoltsák. „Ez Magyarország második világháború utáni legnagyobb logisztikai művelete” – ismételte meg Orbán Viktor.

Nem lehet megúszni az oltást

Nagyon komoly tesztet jelent az egész apparátus számára ez a mostani helyzet: a folyamat irányítói, a rakodók, a sofőrök, de a közigazgatási szakemberek is ugyanolyan fontosak, mint az ápolónők és az orvosok. Orbán Viktor fontosnak tartja, hogy szinte minden regisztráltat be tudtak oltani. Aki számára halálos lehet a vírus és kért oltást, védve van – szögezte le a miniszterelnök.

Kialakult egy olyan képzet, hogy emberek azt hiszik, hogy lesz egy olyan helyzet, amikor a társadalom 60-70 százalékát már beoltották, és neki már nem kell oltakozni. „Ez tévképzet, nem lehet megúszni!” – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Egyéni felelősség, egyéni védelem van, senki nem tudja elkerülni, hogy megbetegedjen – tisztázta Orbán Viktor.

A kormányfő elmondta, a legnagyobb közbizalom általában az orvosok iránt van, ezért is döntöttek úgy, hogy a háziorvosokra építik az oltási programot. Elmondta, ez számukra nagyon megterhelő és nagy felelősséggel jár, de az a tudás, hozzáértés, terepismeret, erkölcsi nagyság, amellyel rendelkeznek, megkerülhetetlenné teszi őket. „Ha valami bizonytalanság van, valamit nem értünk, nem tudunk, bátran forduljunk a háziorvosunkhoz” – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Fontos, hogy a jóérzésű emberek összefogjanak

„Most dolgoznunk kell, az elemzés és a filozofálgatás későbbre marad” – mondta a magyar média és a baloldal oltásellenes kommunikációjáról Orbán Viktor. Annyit megjegyezett, hogy ilyet ő sehol Európában nem látott, amit nálunk a baloldal művel. „Ez most nem egy politikai kormány, hanem egy válságkezelő operatív törzs” – írta le a helyzetet a kormányfő. Hozzátette: eszement dolgokat tapasztalt, visszautalt a baloldal hatalomvágyára, illetve a gyászolók kihasználást célzó elemzői tanácsra is.

Orbán Viktor ennek ellenére nem szeretné, ha jelenleg a védekezés mellett még az oltásellenesek büntetőjogi szankcionálásával is foglalkozni kellene.

„Az a fontos, hogy a jóérzésű emberek fogjanak össze, és húzzuk ki egymást ebből a járványból” – jelentette ki a miniszterelnök.

Az elsők között lábalhatunk ki a járványból

A környező országok járványkezelésével kapcsolatban a kormányfő kifejtette, a nyugati országokban a vita arról szól, hogyan segítsünk jobban, Magyarországon azonban a baloldali pártok arról beszélnek, hogyan ártsanak a kormánynak, ami már a romlottság egy másik foka. „Le vagyok sújtva attól, amit a baloldalon látok, még mindig be van nyújtva a parlamentbe a baloldalnak az a határozata, hogy ne oltsunk keleti vakcinával.”

A miniszterelnök szerint ez az oltásellenes kampány azért van, mert ha hat hét alatt sikerül végrehajtanunk az oltási tervet, akkor Magyarország a világon az első országok között lábal ki a válsághelyzetből.

„Ugyanakkor a gyógyszergyárak profitéhségével szemben is fel kell lépnünk, akik versenyeznek egymással, egymás vakcinái ellen szóló nyilatkozatokat tesznek. Magyarországon egységes kormányzás van, ami a járványkezelésben komoly előnyt jelent” – hangsúlyozta a kormányfő.

Több munkahely jöhet létre, mint a járvány előtt

„Számos egyeztetést folytattunk a bajba került szektorok képviselőivel” – mondta Orbán Viktor, aki a Kereskedelmi és Iparkamarának külön köszönetet mondott. Szerinte a teraszok kinyitása egy nagyon szimbolikus lépés.

„Nemcsak reményt látok már, hanem látom az esélyt”

– mondta a miniszterelnök, aki arról is szólt, hogy már látta a következő költségvetés tervezetét is, amit Varga Mihály készít. Ez alapján is kijelentette, hogy még több munkahely létrehozására is van esély, mint korábban.

A kormányfő elnézést kért az önkormányzatoktól a teraszdíjak eltörléséért, de azt mondta, hogy rossz tapasztalatai voltak, például az I. kerületben nem segítették a vendéglátósokat, hanem megduplázták a használati díjat. A bértámogatás a nyitástól függetlenül a következő hónapokban is jár a bajbajutottaknak – árulta el az interjú végén a miniszterelnök.

Az interjút itt is meghallgathatja:

Borítókép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor kormányfő a Kossuth rádió stúdiójában, ahol interjút adott a Jó reggelt, Magyarország! című műsorban, 2021. március 5-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában