Járvány

2020.05.26. 11:57

Olasz külügyminiszter: június 15-én Európa egyszerre nyissa meg határait

Luigi Di Maio olasz külügyminiszter azt javasolja, hogy az Európai Unió tagállamai egyidejűleg nyissák meg határaikat annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások után az idegenforgalom egyszerre indulhasson újra.

A RAI közszolgálati televíziónak hétfőn késő este adott interjúban az olasz diplomácia vezetője azt szorgalmazta, június 15-e legyen „az európai újraindulás napja”. Mivel Németország ezen a napon készül újra megnyitni határait, „próbáljunk meg mindannyian egyszerre újraindulni” – hangsúlyozta Di Maio.

Elmondta, a római kormány el akarja kerülni, hogy az EU tagországai között a turisták olyan „kétirányú” folyosókon mozogjanak, amelyek más országokat kizárnak.

Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy osztrák kollegájával Alexander Schallenberggel már egyeztetett, és ígéretet kapott arra, hogy Ausztria átengedi Olaszország felé a német turistákat, akik tavaly a beutazók több mint 27 százalékát képviselték.

Az olasz külügyminiszter kijelentette, reméli, hogy minél több olasz az idén is el tud menni nyaralni, és Olaszországban maradva teszik majd ezt. „De a külföldi turizmusra is szükségünk van, főleg a németre” – tette hozzá. Úgy vélte, ehhez az szükséges, hogy a külföldiek érezzék, Olaszországban „biztonságban” tartózkodhatnak. Luigi Di Maio megjegyezte, a római kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az olaszországi „minőségi” vendéglátás készen álljon a beutazók fogadására.

„Egységes óvintézkedési szabályrendszert kell alkalmaznunk, nem lehetnek különbségek az olasz tartományok között, mivel ez megtéveszti és elbizonytalanítja a turistákat” – hangoztatta.

Luca Zaia, az északkeleti Veneto tartomány kormányzója egy korábbi interjúban azt mondta, hogy az osztrák és német „törzsközönség” érkezése nélkül az idei nyári szezon megsemmisül a régióban.

Korábban a római kormány június 3-át jelölte meg Olaszország külső határainak megnyitási dátumaként, hangsúlyozva, hogy az EU-tagállamokból érkezőket nem helyezik karanténba. Ekkora jelentik be azt is, hogy mely olasz tartományok között lesz szabad a mozgás, vagy esetleg egyes régiókat továbbra is lezárva tartanak, köztük a gócpontként ismert Lombardiát. Giuseppe Conte miniszterelnök korábban úgy nyilatkozott: az olaszok nyári szabadságukat töltsék Olaszországban az idegenforgalom támogatására. Az idegenforgalom az olasz GDP 13 százalékát fedi. Tavaly több mint 200 millió fős volt az olaszországi turistaforgalom: az utóbbi majdnem három hónapban mintegy 81 millió olasz és külföldi turista „veszett el” a gazdaság számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában