segítség

2019.10.10. 09:59

Novák Katalin: harmadik éve kapnak nyugdíjprémiumot az idősek

A magyar gazdaság növekedésének köszönhetően már harmadik éve részesülhetnek nyugdíjprémiumban az idősek, a juttatás idén minden eddiginél magasabb összegű lesz – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Szegeden.

Novák Katalin sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy a magyar nyugdíjasok is érezzék, az ő teljesítményük is benne van a gazdasági növekedésében, amelynek köszönhetően az emberek évről-évre jobban élhetnek.

A nyugdíjprémium maximális összege 22 ezer forint, átlagos összege pedig 20 ezer forint lesz,

amelyet azok a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapnak, akik a jogszabályi előírásoknak megfelelnek – mondta az államtitkár.

Az állam akkor tud nyugdíjprémiumot fizetni, ha a gazdasági növekedés meghaladja 3,5 százalékot, ez idén várhatóan 4,6 százalék lesz – tudatta a politikus. A nyugdíjprémiummal párhuzamosan – mivel az infláció mértéke meghaladja a korábban tervezettet – egyszeri, átlagosan 10 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést is kapnak novemberben az arra jogosultak – közölte. A nyugdíjprémiumot és a nyugdíj-kiegészítést is a novemberi nyugdíjjal párhuzamosan kapják meg az érintettek postán vagy átutalással – mondta Novák Katalin.

Novák Katalin kitért arra, a családvédelmi akcióterv bevezetése fontos lépése a családpolitikának. A július 1-jei indulás óta az igénylők köre már elérte a 65 ezret, ennyien kérik a babaváró támogatást, a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását, a jelzáloghitel elengedését, illetve a csok-hoz kapcsolódó kölcsönöket. Az ország minden pontján épülnek a bölcsődék, jövő év elejétől pedig jön a nagyszülői gyed, illetve a négygyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában