Járvány

2020.05.05. 08:11

Novák Katalin durcás kisgyerekhez hasonlította Donald Tuskot

Vírusként jellemezni egy embert vagy egy pártot egy világjárvány közepette komolytalan és ízléstelen, nem méltó egy politikushoz – mondta az államtitkár.

A Die Welt című konzervatív német lap „Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson” címmel interjút közölt a hírportálján hétfőn Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával, aki Donald Tuskot durcás kisgyerekhez hasonlította.

Azzal kapcsolatban, hogy az EPP lengyel elnöke, Donald Tusk egy vírushoz hasonlította Orbán Viktor magyar kormányfőt, elmondta, hogy háromgyermekes anyaként volt alkalma átélni kisgyermekek dackorszakát. A gyerekek „durcásak lesznek, ha nem azt játsszuk, amit akarnak”, ilyen esetekben „férjemmel gyakran becsuktuk az ajtót és hagytuk, hogy kitombolják magukat” – mondta. Hozzátette: Donald Tusk lengyel belpolitikai játszmákhoz is felhasználja EPP-elnöki tisztségét, „de mi nem akarunk a játszótársa lenni”, vírusként jellemezni egy embert vagy egy pártot egy világjárvány közepette pedig „komolytalan és ízléstelen”, és „nem méltó egy politikushoz”.

A politikus az Európai Parlamentnek a magyarországi szükségállapot időkorlát nélküli meghosszabbításával is kapcsolatos, az Európai Néppárt (EPP) közreműködésével készített április 17-i állásfoglalására vonatkozó kérdésre kijelentette: „káros és szomorú” a dokumentum elfogadása, mert „a valóságnak ellentmondó állásfoglalások” gyengítik, és nem erősítik az EPP-t.

Egyesek az állásfoglalás ellen szavaztak, mások tartózkodtak, egyesek pedig „ismerethiány” miatt megszavazták. Azonban az Európai Bizottság legutóbbi állásfoglalása szerint nincs jogsértő elem a magyarországi veszélyhelyzeti törvényben, ami jól mutatja, „mennyire abszurd a Magyarország elleni kampány” – tette hozzá.

„Ezekben a nehéz időkben miért nem dolgozunk inkább azért, hogy kialakuljon egy közös elképzelés Európában arról, hogy miként tudunk a jövőben másként élni és politizálni?” – válaszolt Novák Katalin arra a felvetésre, hogy éles bírálatot fogalmazott meg a német kormány is mások mellett Heiko Maas külügyminiszter és Michael Roth, a tárca európai ügyekért felelős államminisztere révén.

Hozzátette: „nekünk mindig fontos a jó viszony Németországgal”, de „attól tartok, hogy Maas, és főleg Roth, aki elfogadhatatlan kijelentésekre ragadtatta magát Magyarországgal kapcsolatban”, kevésbé kormánypolitikát, sokkal inkább „balliberális pártpolitikát” művel. A demokrácia és a jogállamiság „magától értetődő elv számunkra”, és ebben nincs is nézeteltérés, az „alaptalan vádaskodást” viszont „nem tudjuk elfogadni” – mondta Novák Katalin.

Kifejtette, hogy a szükségállapot szabályozása körüli bírálatok „a múltból erednek”, egyesek a koronavírus-járvány miatt keletkezett válságot arra akarják kihasználni, hogy „megbüntessék végre a magyar kormányt a migrációs válságban tanúsított unortodox magatartásáért”.

Hozzátette: nem tudja megmondani senki, hogy meddig tart a világjárvány, ráadásul a parlament bármikor véget vethet a szükségállapotnak és visszavonhatja a kormányra ruházott különleges jogosítványokat, aminél demokratikusabb megoldást el sem lehet képzelni.

A rémhírterjesztés elleni fellépés törvényi szabályozásával kapcsolatban kiemelte, hogy „egyetlen újságíró sincs rács mögött”, és csak a valótlanságok szándékos és rosszindulatú, a járvány elleni küzdelmet akadályozó terjesztését lehet büntetni.

Novák Katalin német belpolitikai ügyekről többek között elmondta, hogy a válság elhozza „a klasszikus kereszténydemokrata értékek reneszánszát”, elvezet a család, a nemzet, a szuverenitás, a biztonság, a keresztény kultúra, de a piacgazdaság és a szubszidiaritás értékének megerősödéséhez is, és erősíti a bevándorlás, a „globalizmus” és a bürokrácia elutasítottságát.

A Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) támogatottsága már emelkedik is, hiszen a pártszövetség a válságban bebizonyítja cselekvőképességét. „Azt kívánom német barátainknak, hogy rövidesen akár koalíciós kényszer nélkül is kormányozhassanak” – mondta Novák Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában