Nemzeti üggyé vált a keresztények segítése a Nézőpont Intézet adatai alapján

Fontos társadalmi tapasztalat, hogy olyan nép vagyunk, amely rosszabbnak gondolja magát, mint amilyen nagyvonalú és segítőkész valójában – hangzott el a Nézőpont Intézet által elvégzett kutatásból kapcsán, amelyből kiderült: az üldözött keresztények megsegítése pártokon és ideológiákon felülemelkedő, nemzeti üggyé vált Magyarországon.

A közvéleménykutatás alapján arányaiban mintegy ötmillió magyar ember támogatja az üldözött keresztények segítését szemben azzal az 1,8 millióval, akik szerint a keresztényüldözés nem fontos probléma. Sajtótájékoztató keretében mutatták be csütörtökön a Nézőpont Intézet kétezer fő megkérdezésével lezajlott kutatás eredményeit, amelynek középpontjában az üldözött keresztények támogatásának társadalmi megítélése állt – olvasható a Pesti Srácok oldalán.

A sajtótájékoztatón Nagy Dániel kutatásvezető a vizsgálat eredményeiről szólva kiemelte,

arra a kérdésre, hogy valóban világméretű problémát jelen -e a keresztények üldözése, a megkérdezettek 65 százaléka válaszolt igennel. Ez azt is jelenti, hogy nagyságrendileg 5 millió magyar ért egyet a fenti kijelentéssel, míg 1,8 millióan gondolkodnak úgy, hogy a keresztényüldözéssel nem kell foglalkozni

– írja a lap.

Nagy Dániel elmondta, szintén magas számban,

mintegy kétharmadnyian értettek egyet azzal, hogy az üldözött keresztények számára humanitárius segítséget kell nyújtania a kormánynak.

Hozzátette, a 61 százalékos támogatottság azt is jelenti, hogy miközben a társadalom alapvetően megosztott közösségként gondol a magyarságra, ebben a kérdésben nem, iskolai végzettség vagy életkor szerinti megoszlásban is egyetértettek a válaszadók.

Arra a kérdésre, hogy az európai államoknak, illetve az Európai Unió tagországainak kötelességük -e anyagi segítséget nyújtani az üldözötteknek a megkérdezettek 72 százaléka válaszolt pozitívan, 18 százalékuk gondolta úgy, hogy nem kell segítséget nyújtani, míg csupán 4 százalékuk helyeselte, hogy a migránsok befogadásával kell kezelni a kérdést. Nagy Dániel megjegyezte, a kormánypárti válaszadók 78, míg a kormánykritikusok 66 százaléka érezte úgy, hogy az európai országoknak is segíteniük kell az üldözött keresztényeket. Szintén társadalmi csoportokon és ideológiai táborokon átívelő egyetértés mutatkozott a válaszadók között abban a kérdésben, helyesen gondolja-e a kormány, hogy a segítséget kell odavinni az üldözöttekhez. Ebben 73 százalék értett egyet.

Összefoglalva úgy vélte,

a keresztények megsegítése pártpolitikától függetlenül nemzeti üggyé vált, amellyel a társadalom többsége nemtől, kortól, lakóhelytől függetlenül is egyetért

– értékelte a portál.

Azbej Tristan az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott államtitkárság vezetője a kutatás kapcsán arról beszélt,

Magyarország a világon elsőként emelte kormányzati szintre az üldözött keresztények megsegítésének ügyét, és egy ilyen jelentős jószolgálati kérdést a magyar társadalom támogatottsága nélkül nem is vállalhat fel a kormány.

Mint kiemelte, jó érzés annak tudata, hogy a magyar nagylelkű nép, akkor is segít, ha nincs miből, de akkor is, ha az ország gyarapszik. Úgy vélte, a magyar egy keresztény kultúrájú nép, amely képes együtt érezni a messzi országokban szenvedőkkel is.

Hozzátette,

a világon 245 millió ember szenved el hátrányos megkülönböztetést, vagy üldöztetést keresztény volta miatt, és csak az elmúlt évben 4.100, azaz naponta egy tucatnyi embert gyilkoltak meg keresztény vallása miatt.

Azbej Tristan azt is kiemelte, a segítségnyújtás mellett a magyar emberek saját érdekeiket is felismerték a helyben segítés koncepciójában, hiszen minden félnek káros a humanitárius katasztrófára adott migrációs megoldás. Az államtitkár arról is beszélt, tapasztalataik szerint helytelen út, ha a felajánlott adományokat átláthatatlan ügynökségek, nemzetközi segélyszervezetek gondjaira bízzák, az források egy részét, mintegy harmadát ugyanis ezek a szervezetek saját működésük fenntartására fordítják. Ezzel szemben a szolidáris magyar emberek adományait a Hungary Helps program keretein belül közvetlenül a támogatni kívánt közösségekhez juttatják el, azaz nem próbálnak okosabbak lenni abban a kérdésben, mire is van szüksége a rászorultaknak.

Azbej Tristan kiemelte, tárgyalásai során az esetek kilencvenkilenc százalékában nem azt kérik az üldözött keresztények, hogy segítsenek nekik az Európai Unióba jutni, hanem azt, hogy helyben tudjanak egy emberhez méltó, biztonságos életet kialakítani.

Azbej Tristan a sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy idén novemberben kerül sor a második keresztényüldözéssel foglalkozó konferenciára Budapesten, amelyen a diplomáciai megbeszéléseken túl egy cselekvő, országok közötti humanitárius összefogás alapjait is le kívánják fektetni. Hozzátette, a konferencia célja megfordítani a történelem kerekének forgását, és megoldást találni korunk legnagyobb, bár elhallgatott emberjogi válságára.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Csoport igazgatója a sajtótájékoztató után tartott kerekasztal beszélgetésen a felmérés tapasztalataival kapcsolatban arról beszélt, olyan nép vagyunk, amely rosszabbnak gondolja magát, mint amilyen nagyvonalú és segítőkész valójában, és ez egy fontos társadalmi tanulság. Kiemelte, fontos, hogy a kormányzati filozófiából a gyakorlatba átültetett programot a társadalom nem a kormányon keresztül ítéli meg, azaz a kormány megítélésétől függetlenül övezi a segélyprogramot nagyarányú támogatás.

Hozzászólások

komoly veszély
Már alig pár hét után gyulladást okozhat az e-cigi
Illúziót keltő szép szimfónia / 42 perce
Megkezdődött az Alba Regia Szimfonikus Zenekar újabb bérleti sorozata
A Farkas Ferenc bérlet nyitó­estjét felvezető konferan­szában ifj. Major István igazgató örömteli eseményekről számolt be: az utóbbi hónapokban húsz kitűnő művész lépett be az Alba Regia Szimfonikus Zenekar soraiba, s tovább nőtt az eladott bérletek száma is.
Gyász
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik SZILVÁGYI FERENC búcsúztatásán részt vettek, fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család
Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LENCSÉS JÁNOS életének 76. évében elhunyt. Temetése 2019. október 21-én 12 órakor lesz a Fecskeparti temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ILLA JÁNOS 2019. október 13-án 72 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunktól 2019. október 19-én 17 órakor veszünk búcsút a mátyásdombi katolikus temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZI GYÖRGY 70 éves korában elhunyt. Temetése 2019 október 18-án (pénteken) 15 órakor lesz a kálozi református temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. BALÁZS JÓZSEF 66 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 18-án (pénteken) 13 órakor lesz a kálozi református temetőben. Egyúttal köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÁKOS JÓZSEFNÉ szül. Szárnyas Magdolna tanítónő, Enying-Balatonbozsoki lakos 2019. október 14-én, 90 éves korában, hosszú szenvedés után örökre elaludt. Hamvait későbbi időpontban helyezzük végső nyughelyére. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély megrendeüléssel tudatjuk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, hogy a szeretett férj, édesapa, nagypapa DÁVID LAJOS (sárkeresztesi szül.) 2019. szeptember 23-án 72 évesen súlyos betegségben elhunyt. Drága halottunk végakaratát tiszteletbe tartva, szűk családi körben helyeztük örök nyugalomba (Székesfehérvár, Béla úti temető, O/C1/54).
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZÁNOCZKI ISTVÁN 65 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 18-án 9.30-kor lesz a székesfehérvári Béla úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BODA ANDRÁS dégi lakos, volt mentőápoló 69 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 17-én 14 órakor a dégi katolikus temetőben lesz. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. KOPPENDORFER FERENCNÉ szül. Gadó Erzsébet 88 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 17-én 11 órakor lesz a polgárdi katolikus temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARAGÓ SÁNDORNÉ szül. Orbán Ildikó 79 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 17-én 12.30-kor lesz a Béla úti temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SVEIGER ISTVÁN 85 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 18-án 14 órakor lesz az úrhidai temetőben. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA JÓZSEFNÉ szül. Rigó Rozália 89 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. október 17-én 15 órakor lesz az iszkaszentgyörgyi temetőben. Gyászoló család
Mélységes megrendüléssel tudatom a rokonokkal, barátokkal és ismerősökkel, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamám OZVÁRI KÁROLYNÉ szül. Vajda Irén 2019. szeptember 23-án visszatért Teremtőjéhez. Az elhunyttól - végakaratát tiszteletben tartva - szűk családi körben vettünk végső búcsút. Gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik MARCZI FERENCET utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot hoztak és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÁGI ISTVÁN nyugállományú törzszászlós életének 80. évében elhunyt. Temetése 2019. október 16-án 12 órakor lesz a Béla úti temetőben, katonai tiszteletadás mellett. Kérjük a velünk gyászolókat, hogy csak egy szál virággal kísérjék utolsó útjára! Gyászoló család
"Könnyes a szemünk, Üres a házunk, Még ma sem hisszük el, hogy hiába várunk." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk FARKAS LÁSZLÓ (ZÉNÓ) halálának 2. évfordulóján. A gyászoló család
„Köszönjük az életed.” Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. VARGA IMRÉNÉ szül. Grán Rozália életének 89. évében elhunyt. 2019. október 16-án 11 órakor a Hosszú temetőből a Szedreskerti temetőbe kísérjük utolsó útjára. Egyúttal köszönetünket fejezzük ki azoknak, akik fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAUMAN IRÉN 87 éves korában elhunyt. Temetése 2019. október 15-én 9.30-kor lesz Székesfehérváron a Csutora temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászolják testvérei, sógora és keresztgyerekei
Köszönetet mondunk mindazoknak akik HORVÁTH JÁNOSNÉ BABYKA Temetésén részt vettek, fájdalmunkban velünk osztoztak. Gyászoló család
megye II. / 1 órája
Kápolnásnyéki lehetőség
Káldor András
megyei III. / 1 órája
Csatározás Északon és Nyugaton
Káldor András
megye foci / 1 órája
Rangadóra készülnek az élmenők
Káldor András
érdekességek / 1 órája
Ötletes gyorstalpalóval okosodhat a bíróságokról
rejtély / 2 órája
Nincs agya, mégis tanul és eszik a titokzatos egysejtű
kezelhető / 2 órája
Csupán egyetlen figyelmeztető jele van a csontritkulásnak