biztonság

2019.09.15. 12:40

Nem várhatók nagyobb merényletek Európában

Az elmúlt egy-két évben egyébként is csökkent a terrortámadások száma.

Európában nem várhatók nagyobb, terrorszervezetek által előkészített merényletek – mondta Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Az elmúlt egy-két évben csökkent a terrortámadások száma, és jellemzően egyéni akciók voltak.

Az al-Kaida „leányvállalatait” átvette az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet.

Az al-Kaida már főleg az ideológiával foglalkozik, az ISIS-ben pedig folyik a harc a hatalomért, valamint a vita arról, hogy hol, milyen támadásokat hajtsanak végre. Európában ugyanakkor megerősödtek a rendvédelmi szervezetek és hatékonyabb lett az együttműködésük – mondta a szakértő.

Nagyobb kockázatot Nyugat-Európában a válságövezetekből visszatérő harcosok jelentenek – fűzte hozzá.

Kis-Benedek József kitért arra is, hogy a török elnökkel meg kell állapodni a migránsok további feltartóztatásáról, de erre jók az esélyek, mivel Törökországnak nagy szüksége van az európai gazdasági kapcsolatokra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában