semmi változás

2018.04.16. 08:33

Nem javult az emberi jogok helyzete Pakisztánban

Pakisztánnak nem sikerült javítania az emberi jogok helyzetén az elmúlt év folyamán - állapította meg hétfőn az a független testület, amely a témáért felelős a dél-ázsiai országban.

A Emberi Jogi Bizottság megállapítása szerint továbbra is rendszeresen tűnnek el nyom nélkül emberek az országban; sokszor olyanok, akik bírálják a hadsereget, vagy amellett szállnak síkra, hogy javítani kellene Pakisztán kapcsolatait a szomszédos Indiával. India és Pakisztán függetlenné válásuk óta több háborút is vívott egymással, többségében a vitatott hovatartozású Kasmír miatt. Most már mindkét ország rendelkezik atomfegyverekkel.

A testület úgy véli, továbbra is rendszeresek a visszaélések az úgynevezett istenkáromlási törvény miatt. Az országban ugyanis törvény tiltja a vallásgyalázást, és pénzbüntetés, de akár halálbüntetés is kiszabható ilyen ügyekben. Sokszor azonban a törvényt személyes nézeteltérések miatt vagy ellenzékiek ellen alkalmazzák. Kirívó, hogy az istenkáromlással vádoltak sok esetben nem érik meg a tárgyalást, mert meglincselik őket.

Az Emberi Jogi Bizottság arra is kitér, hogy a terrorizmus a korábbi éveknél kevesebb áldozatot követelt tavaly, de a kisebbségekkel szembeni erőszakcselekmények száma emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában