Gázai övezet

2018.04.14. 16:12

Négy palesztin halt meg egy ismeretlen eredetű robbanásban

Egészségügyi illetékesek azt állították a Rafah környékén bekövetkezett detonációról, hogy egy izraeli páncélos lövedéke okozta.

Az izraeli hadsereg szóvivője cáfolta ezt, közlése szerint a hadseregnek nincs köze a robbanáshoz.

„Nincs tudomásunk izraeli csapásról a térségben”

- mondta.

Helyi lakosok a kórház halottasházában a Palesztin Iszlám Dzsihád fegyveres csoport tagjaiként azonosították a négy halott férfit. A szervezet egyelőre nem erősítette meg ezt.

Március 30. óta fellángolt az erőszak a Gázai övezetben, amikor ott élő palesztinok tiltakozó mozgalmat indítottak az izraeli határ térségében. A péntekenként az izraeli határ erőszakos áttörését megkísérlő tüntetők közül 31-et izraeli katonák agyonlőttek, százakat pedig megsebesítettek, fellépésükkel nemzetközi bírálatokat vonva magukra.

A palesztin tüntetők sátortábort létesítettek az izraeli határ túloldalán, és a Nagy Visszatérés Menetének nevezett tiltakozó akciójukkal annak a követelésüknek akarnak nyomatékot adni, hogy a palesztin menekültek visszatérhessenek egykori otthonukba, ahonnan Izrael Állam kikiáltásakor kényszerültek távozni.

Izrael tilalmi övezetté nyilvánította a gázai határkerítés menti területeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában