Jönnek a látogatási tilalmak

2019.01.16. 13:46

Most már biztos: megkezdődött az influenzajárvány

Az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz. A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat.

Forrás: MTI

Fotó: Mónus Márton

Megkezdődött az influenzajárvány az országban, a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint a január 7-13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében szerdán.

Mint írták,

valamennyi közigazgatási területen emelkedett az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva, a legtöbb beteg Fejér megyében, Budapesten, Pest és Somogy megyében volt.

Az előző héthez viszonyítva az influenza miatt orvoshoz fordulók gyakorisága Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megyében több mint háromszorosára nőtt.

A betegek többsége (42,6 százaléka) fiatal felnőtt, a betegek 19,7 százaléka gyerek, 11 százalékuk pedig 60 év feletti. A laboratóriumi vizsgálatok szerint az influenza A vírusa a domináns.

A megbetegedések miatt több fővárosi és vidéki kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat.

Teljes a látogatási tilalom a Fejér megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórházban és a Szent Pantaleon Kórház Rendelőintézetben, illetve a megyében működő több ápolási otthonban is.

Szintén nem lehet a betegeket felkeresni a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának hematológiai és nefrológiai részlegein, valamint a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Szívelégtelenségi és Szívtranszplantációs intenzív részlegén, valamint az egyetem transzplantációs és onkológiai központjában.

Részleges a látogatási tilalom a Bethesda Gyermekkórházban, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben és a törökbálinti tüdőgyógyintézetben.

A Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (Honvédkórház) telephelyein és egyes osztályain is tilos a látogatás.

Borítókép: Látogatási tilalomról szóló tájékoztató a budapesti Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinika Hematológiai Részlegén 2019. január 15-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában