Ország-világ

2021.03.16. 08:05

Milliárdokat mozgattak Czeglédyék készpénzben, feketén

Körülbelül 2,4 milliárd forintot vettek le készpénzben, bankautomatákból Czeglédy Csaba bűntársai, ennyi pénz vándorolt kézből kézbe, ellenőrizhetetlenül – tudta meg a Pesti Srácok. A portál azt a revizori jelentést is megszerezte, amely tételesen bizonyítja, hogy Czeglédy Csaba Humán Operátora alá épített cégek, szövetkezetek 2013 januárja és 2016 decembere között mekkora készpénzforgalmat bonyolítottak, és hogy a bűnszervezet által kivett pénztételek összesítve meghaladják a két és fél milliárd forintot, miközben ennek csak töredéke volt egyáltalán lefedve valamilyen számlával.

Budai Gyula a pestisracok.hu-nak azt nyilatkozta, nem érti, hogy az ügy ezen részével miért nem foglalkoztak a nyomozást folytató Csongrád-Csanád megyei adónyomozók, holott ez olyan, mintha a hatóságok arra nem lettek volna kíváncsiak, hogy hová tűnt az összesen több mint hat és fél milliárd forint be nem fizetett, illetve visszaigényelt közteher.

A Pesti Srácok megszerezte azt a revizori jelentést, amely a Czeglédy Csaba és társai ellen bűnszervezetben különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalás miatt emelt vád egy részét is megalapozza. A revizor a vizsgálatban Czeglédy cége, a Humán Operátor, a büntetőügyben érintett iskolaszövetkezetek, valamint a közvetítő cég közötti utalásokat, pénzmozgásokat, valamint – ami a legkiemelkedőbb, milliárdos tétel – a készpénzmozgást ellenőrizte.

A 2017-ben kelt dokumentum megállapítja, hogy a Humán Operátor, mint munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó gazdasági társaság úgy biztosította megrendelői részére az alkalmazottakat, hogy azokat a maga alá beszervezett gazdasági társaságokhoz jelentette be. Ezek a gazdasági társaságok ugyan bejelentették a foglalkoztatottakat, de sok esetben a járulékokat már nem fizették meg, a szolgáltatásról az áfa levonására alkalmas bizonylatot állítottak ki. Ezek alapján pedig a Humán Operátor visszaigényelte az amúgy be nem fizetett adót, illetve csökkenteni tudta áfafizetési kötelezettségét. Czeglédy cége, a Humán Operátor forgalmát egyébként a jelentés szerint kilencven százalékban az iskolaszövetkezetekből felépült láncolat adta.

A revizorok megállapították, hogy a Humán Operátor alá épített cégek, szövetkezetek által kibocsátott számlák mindig sokkal nagyobb értékűek voltak, mint amennyi pénzt aztán elutaltak.

A szövetkezetekhez befolyt utalásokat sok esetben egyáltalán nem is lehetett számlához rendelni.

Két és fél milliárdot vettek ki vidéki bankfiókokból, automatákból

A jelentésben tételesen szerepel, hogy 2013 januárja és 2016 decembere között mekkora készpénzforgalmat bonyolított a bűnszervezet. A tételek összesítve meghaladják a két és fél milliárd forintot, miközben ennek csak töredéke volt lefedve valamilyen számlával. A pénzt általában vidéki kis bankfiókokban vagy ATM-automatából vették fel.

  • A Humán Operátor Zrt. számlájáról 2013. 01. 18. és 2016. 12. 21. között összesen 87 millió 740 ezer forintot;
  • az Idehaza Iskolaszövetkezet számlájáról 2017. 01. 11. és 2017. 03. 27. között 97 millió 975 ezer forintot;
  • a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról 2013. 01. 14. és 2016. 12. 20. között 2 milliárd 197 millió 64 ezer forintot;
  • ugyancsak a Pannon Humán Szerviz Kft. számlájáról, automatából további tizenhárommilliót vettek fel.
  • A revizori jelentés szerint az adónyomozók a felvett készpénz felhasználását nem tudták kideríteni. A bankpénztárban felvett pénzösszeg további felhasználása nem ismert

    – fogalmaz a dokumentum.

    Budai Gyula: ez elfogadhatatlan

    A Pesti Srácok megkereste Budai Gyulát, a korábban elszámoltatásért felelős kormánypárti politikus kérdésünkre úgy fogalmazott, érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy a nyomozás és az egész, a Czeglédy Csaba és társai ellen folytatott eljárás azt a nem elhanyagolható kérdést, hogy hová lett a pénz – csak mert egy politikai szál esetleg nekik kényelmetlen lenne – egyáltalán nem vizsgálta érdemben.

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában